Fortnite: Napokon belül elérhetővé válhat a pajzs tárgy

Fortnite: Napokon belül elérhetővé válhat a pajzs tárgy

Végre történik valami a Battle Royale-ban.

Az Epic Games december elején sikeresen meglepett minket azzal, hogy új fejezetet nyitott a Fortnite életében, azonban azóta semmi említésre méltó dolog nem történt – pár együttműködést leszámítva. Az év vége általában amúgy is unalmasabb, hiszen ilyenkor a nagy cégek is kicsit megpihennek, és erőt gyűjtenek arra, hogy az újévben a maximumot nyújthassák.

Még Chapter 4 Season 1 előzetesében figyelhettünk meg két tárgyat, melyekkel várhatóan az évadban találkozhatunk, és most úgy néz ki, hogy az egyik napokon belül bekerülhet a játékba. A Guardian Shieldről FortniteBRFeed – tartalomgyártó – tett közzé egy videót, melyben a működését láthatjuk.

A pajzzsal képesek leszünk a támadások levédésére, akár magunknál tartva, akár eldobva, egy bizonyos területet biztosítva. Eddig ehhez hasonló tárgy csak a Shield Bubble volt, azonban az csak speciális esetekben adhatott nekünk igazi előnyt, míg a Guardian Shield minden egyes harc során a segítségünkre lehet. Előreláthatólag az elkövetkezendő egy hétben kerülhet be a Fortnite-ba.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Mi a véleményetek a pajzsról?

  • 71 %
  • 29 %