Megkapta a VP a Major trófeát, de az ESL-nél nem örülnek ennek

Megkapta a VP a Major trófeát, de az ESL-nél nem örülnek ennek

Nem a Virtus.pro nyerte a trófeát, mégis úgy állítják be az ESL szerint.

Az IEM Rio Majort még november közepén nyerte meg az Outsiders a Heroic ellen a Jeunesse Arénában. Az Outsiders ezzel elméletben az első szervezet nélküli csapat lett, akik Valve által szponzorált eseményt nyertek. A valóság azonban ettől messzebb sem állhatna, hiszen az orosz-ukrán háború 2022. februári kitörése óta csak egyre nehezebb eldönteni, hogy mi is történik a szervezet és a CS:GO csapatuk körül a tulajdonosi viszonyokat illetően.

Legutoljára ősszel jöttek hírek arról, hogy a Virtus.pro egy örmény vállalkozó, Aram Karamanukyan kezébe került, aki rögtön CEO is lett. Állítólag ő megvásárolta a márkát az orosz államhoz számtalan szálon kötődő ESforce Holdingtól, amely annak a VK csoportnak a része, amiben többségi tulajdona van az európai tiltólistás Sogaznak. Viszont a VK nyílvános részvénytársaság, így be kellett volna számolniuk az eladásról – erre a mai napig nem került sor. Így ennek a történetnek a valódiságát lehetetlen ellenőrizni. De árulkodó volt, hogy decemberben a Virtus.pro új vezérigazgatót nevezett ki Nikolai Petrossian személyében – ő korábban az ESforce vezetője volt.

Mindennek a fényében nem annyira meglepő, hogy az ESL nem engedte vissza a Virtus.pro nevet a legutóbbi Majorére. Ennek ellenére sokként érte a rendezvényszervező-céget, hogy az Outsiders riói győzelme után a VP irodájában, Karamanukyan és Petrossian kezében kötött ki a csapat trófeája. Erről a VP Twitteren közölt egy kicsomagolós videót is:

„Ez egy nem kívánt meglepetés, miután nem a VP nyerte meg a címet Rióban, ezért a VP-nek nincs joga az ő győzelmükként beállítani az IEM Rio eredményét. A trófea az Outsiders által leadott örményországi címre lett elküldve” – írja az ESL alelnöke, Carmac a videó alatt. Később a Dexertónak adott nyilatkozatában az ESL mint cég is ugyanezt mondta az esetről.

Az ukránoknál is kiverte a biztosítékot a helyzet. A korábban DeadFoxot a HellRaisers CS:GO csapatában is edző Johnta például arra kérte az ESL-t, hogy tegyenek valamit. Szerinte „ez csak egy újabb példája annak, hogy az oroszok nulla tiszteletet tanúsítanak és csak nevetnek mindenki arcába, mert az e-sport közössége újra és újra engedi nekik kihasználni a szabályokat, elkerülni a felelősséget.”

Borítókép: HLTV/brcho
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!