JACKZ máris elvesztette a helyét?

JACKZ máris elvesztette a helyét?

A játékos úgy került ki most a kezdőből, hogy ő fizetett azért, hogy ebben a csapatban játszhassson! Tessék?!

Shox új csapatának bejelentése után a HEET, a Falcons és az LDLC is újjáépítésbe kezdett az év elején, ezzel beindult az éves francia forgatási hullám. Ennek részeként a HEET nemrégiben elengedte bodyyt és afrot, akik várhatóan a Falcons, illetve az LDLC soraiban tűnhetnek fel. A forgatás azonban nem állt meg itt: a 1pv.fr forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy JACKZ is kikerült a HEET terveiből. Ami különösen érdekes annak fényében, hogy a játékos ősszel érkezett és jelenleg hatalmas összeggel tartozik neki a szervezet.

Néhány hete pattant ki, hogy bodyynak és JACKZnek is tartozik a HEET. Előbbinek a 2022-es fizetése egy részével, utóbbinak pedig a kivásárlási árának kompenzációjával. Az azóta megjelent hírek alapján mindkét játékos esetében több tízezer dollár körüli összegekről beszélünk. JACKZ esetében konkrétan 75 ezer dollárról ír most a francia lap. De hogyan lehetséges ekkora tartozás felhalmozása a játékosok felé?

Nos, a szervezet állítása szerint bodyynak valamilyen bankkal kapcsolatos probléma miatt nem tudtak utalni egy ideig és felgyülemlett a tartozás – erről ennél többet nem tudni. JACKZ esetében viszont bevallottan azért tartoznak ekkora összeggel, mert nem áll rendelkezésükre a fedezet hozzá. A játékos saját magát vásárolta ki a G2-s szerződéséből, amikor tavaly átigazolt. Erre azért volt szükség, mert JACKZ mindenképp a HEETben akart játszani, de ők nem tudták állni a kivásárlási árát akkor. A helyzet mérlegelését követően a felek abban egyeztek meg, hogy JACKZ fizet a G2-nak és az év végéig rendezik a cechet a HEETtel.

Erre azonban nem került sor a mai napig, a HEET az ígéret ellenére nem szerzett rá forrást. A játékos tehát úgy került ki most a kezdőből, hogy ő fizetett azért, hogy a csapatban játszhassson! Cserében a HEETtel kötött szerződése még mindig életben van, tehát nem mehet sehová. Továbbá JACKZ kispados fizetése is alacsonyabb lesz az eddiginél, ami igen sztenderd eljárás, de ez aligha könnyíti meg az ügy rendezését vagy javítja a felek kapcsolatát.

Ami a HEET új felállását illeti, várhatóan Lucky visszatér a kispadról a kezdőbe, továbbá a Falconstól érkezik a kennyS leigazolása miatt kegyvesztett Maka, valamint egy szabadúszó feltörekvő játékos, Razzmo. A korábbi ötösből egyelőre megtarthatja a helyét Djoko és Ex3rcice, az edzői pozíciót pedig továbbra is matHEND töltheti be.

A HEET várható felállása

Thomas "⁠Djoko⁠" Pavoni
Pierre "⁠Ex3rcice⁠" Bulinge
Bryan "⁠Maka⁠" Canda
Lucas "⁠Lucky⁠" Chastang
Matthieu "⁠Razzmo⁠" Mellot

Matthieu "⁠matHEND⁠" Roquigny (edző)

Borítókép: HLTV/theMAKKU
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!