Minden álmunk valóra válna ezekkel a 2023-as Fortnite együttműködésekkel

Minden álmunk valóra válna ezekkel a 2023-as Fortnite együttműködésekkel

Reméljük, hogy az Epic Games inspirálódik ebből a cikkből.

2022 nagyon erős év volt a Fortnite kollaborációk tekintetében, így az Epic Gamesnek komoly feladata lesz, hogy idén legalább tartani tudja ezt a szintet. Mind a Battle Pass-ből, mind az Item Shopból több tucat – ha nem száz – crossoverből származó kinézetet szerezhettünk be, melyek túlnyomórészt be kell vallanunk, hogy kiválóra sikerültek.

Igaz, hogy még alig telt el egy hónap a 2023-as évből, de máris túl vagyunk olyan együttműködéseken mint a Dead Space, a Dragon Ball második felvonása és The Kid LAROI. Ezen felbuzdulva úgy döntöttem, hogy összeszedek pár olyan témát – filmet vagy sorozatot –, melyeket feltétlen látni szeretnék a játékban az év folyamán. Ezek között találkozhattok olyanokkal, melyekről már érkeztek szivárogtatások – így esélyes, hogy valóban bekerülnek a Battle Royale-ba –, de olyanokkal is, melyek megjelenése például 2023-ban lesz, így aktuális lenne a velük való kollaboráció. A kiválasztottakat alábbi galériában tekinthetitek meg:

Attack on Titan

A galériáért kattints a képre!

Ti mivel bővítenétek ki a listát? Írjátok meg kommentben!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Galéria

Kövess Minket!



Melyiknek örülnétek a legjobban?

  • 11 %
  • 22 %
  • 11 %
  • 22 %
  • 0 %
  • 0 %
  • 0 %
  • 33 %
Gaming - Padlógázzal indul a nyár: gaming és autós élmények költöznek a Pólusba (x)

Versenyzúgás, PS5-ös F1-futamok, profi autós szimulátorok és valódi élményvezetés – júniusban a Pólus a hazai sim racing közösség egyik legizgalmasabb találkozóhelyévé válik. A Game of Gamers Pólus Futam nemcsak az online selejtezőkről szól: a látogatók több napon keresztül látványos autós programokkal, nyereményekkel és közösségi élményekkel találkozhatnak.

Közvetítések