Sycrone: Veszélyesek akartunk lenni, de elvétettük a célt

Sycrone: Veszélyesek akartunk lenni, de elvétettük a célt

A riói Major után bizonyítani akart a MOUZ, de nem tudták meglepni a mezőnyt Katowicében. Sycrone egy interjúban beszélt arról, hogyan készültek fel és mit vártak a lengyelországi tornán maguktól.

A MOUZ sajnos már ki is esett az IEM Katowicéről, miután két szoros meccsen az OG és a Complexity is megverte őket. Torzsiék első 2023-as mérkőzései tehát nem sikerültek valami fényesen. Igaz, ez valamennyire várható volt, hiszen az ellenfeleik a BLAST Premier tavaszi csoportkörén és a katowicei play-in során le tudták magukról vakarni a rozsdát, míg a MOUZ csak most kezd ebbe bele. Maga a gyors kiesés persze váratlanul érte az egereket és a rajongóikat még ennek tudatában is. Sycrone, a csapat edzője a HLTV-nek mesélt a MOUZ éveleji felkészüléséről és a sikertelen katowicei célokról, kiemelve, hogy komoly önreflexióra lesz szükség az ESL Pro League előtt.

Felkészülés és a katowicei célok

„Január elején kezdtünk gyakorolni, a Katowicére kitűzött cél az volt, hogy ismét bejussunk a rájátszásba. Nem a trófeára céloztunk még, de veszélyesek akartunk lenni, meg akartuk mutatni, hogy fejlődtünk. Szerintem itt elvétettük a célt. Több szoros pályát is játszottunk, de sok területen és sok százalék hiányzott ezen a versenyen.”

Mi hiányzott?

„Szerintem néhány helyzetben, amikor létszámfölényben voltunk vagy miénk volt a pálya feletti irányítás, a kelleténél sokkal stresszesebbek voltunk. Szerintem a beszédhangod tükrözi, hogy milyen helyzetben van a csapat. Úgy gondolom, néha túl stresszesek voltunk, talán mert ez az első versenyünk és izgultunk. Talán részben azért is, mert néhány csapat, akikkel játszottunk, ők ott voltak a play-inben is, mi pedig ezúttal nem. A múltban ez elég jól bevált nekünk, mert rátalálhattunk a formánkra, kísérletezhettünk a gyakorlómeccseken használt dolgokkal. Ezúttal már rögtön az elejétől kezdve működnünk kellett, de nem működtünk.”

Mire kell reflektálni az EPL előtt?

„Szerintem mindenkinek őszintének kell lennie önmagával és egymással, aztán megnézni hol hibáztak ezen a versenyen másokhoz képest. Több különböző területen is úgy látom, hibáztunk.”

Mit kell átbeszélni?

„Szerintem arról fogunk beszélni, hogy versenyben voltunk a meccseken és úgy éreztük, hogy le is tudjuk zárni őket. Arról is, hogy leginkább magunkat vertük meg. Valószínűleg ezek a gondolatok kapnak majd figyelmet.”

Hogyan lehet felkészülni a szezon elején?

„A többi csapat közül néhánynak volt szerencséje résztvenni a BLASTon, nekünk nem. Tettünk lépéseket, hogy felkészüljünk erre a helyzetre. Van ez a koncepciónk, amit must-winnek nevezünk és csináltunk pár ilyet, mielőtt idejöttünk volna. Lényegében megpróbáltunk minél valósabb meccshelyzeteket kialakítani. Ezt csináltuk, illetve számoltunk azzal az előnnyel, hogy a többi csapat nem tudja, min dolgoztunk, de nem igazán jött be.”

Fog Anubist játszani a MOUZ?

„Amikor bekerült Dust2 helyére, igen sok lehetőséget adott nekünk a map pool terén, mert választhatunk, hogy permaban lesz vagy mind a hét pályát játszani fogjuk. Nyilván ezen a versenyen nem volt lehetőségünk előhúzni, de lehet máskor elgondolkozunk rajta, ha úgy adódik, hogy játszhatjuk. Meglátjuk.”

MAGYAR KÖZVETÍTÉS

Az IEM Katowicét élőben, magyar nyelven közvetíti az Esport1TV, amit Twitchen vagy az Esport1.hu beépített pontgyűjtő felületén követhettek FACEIT-pont dropok kíséretében az alábbi menetrend szerint:

02.07. - kedd
12:30 - fnatic vs Complexity
16:00 - FaZe vs Liquid
19:30 - G2 vs NAVI

Borítókép: ESL
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!