Magyar AWP-sel bővül a MOUZ NXT

Magyar AWP-sel bővül a MOUZ NXT

A hosszúra nyúlt próbajátékot követően sl3ndben látta meg a legnagyobb potenciált a menedzsment.

Még január elején indultak be a spekulációk azzal kapcsolatban, hogy ki lehet a MOUZ NXT 2023-as felállásának ötödik tagja. Miután a korábbi négyszeres WePlay Academy League bajnok csapat minden tagja kirepült a fészekből, ősztől komoly újjáépítés következett. Ez a folyamat most egy magyar AWP-s, sl3nd leigazolásával ért véget.

A tavalyi évben az ONYXnál játszó 18 éves Hevesi Henrich, ismertebb nevén sl3nd, január óta próbál betörni a MOUZ NXT keretébe. A befektetett energia azonban kifizetődő volt, hiszen a hosszúra nyúlt próbajátékot követően benne látta meg a legnagyobb potenciált a menedzsment. Tehát torzsi után egy újabb magyar játékossal bővül a MOUZ – remélhetőleg sikerekben gazdag – története.

A csapat már jó ideje együtt játszik, tehát hagyományos értelemben vett debütről kár is lenne beszélni. De ha érdekel a MOUZ NXT új AWP-se akcióban, akkor ma például az sdy-féle Monte ellen játszanak a European Pro League 6. szezonjában délelőtt 10 órától – a győztes elsőként jut tovább a csoportjukból.

A MOUZ NXT felállása

Marcus „Q-Q” Krolak-Henriksen
Jimi „Jimpphat” Salo
Henrich „sl3nd” Hevesi
Bram „Nexius” Campana
Christopher „Chr1zN” Storgaard

Tobias „TOBIZ” Theo (edző)

Elindult az Esport1 Cliprace! Mutassátok meg a legjobb megmozdulásaitokat, a legkiforrottabb taktikáitokat, a legszebb lövéseiteket vagy éppen a leghihetetlenebb meneküléseiteket és zsebeljétek be az értékes nyeremények egyikét!

Borítókép: MOUZ
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések