HPCL powered by K&H – Kettős győzelemmel újra bajnok a Puskás Akadémia

HPCL powered by K&H – Kettős győzelemmel újra bajnok a Puskás Akadémia

Egy játéknappal a bajnokság vége előtt a listavezető bebiztosította a harmadik bajnoki címét is, a tabella végén tanyázó csapatok számára viszont csak most kezdődnek az izgalmak.

A 10. játéknapon is két fordulót rendeztek a HPCL powered by K&H 13. szezonjában, és a 9 ponttal vezető Puskás nem bízta a véletlenre a dolgot, mindkét ellenfelét legyőzve harmadik bajnoki címét ünnepelhette a hétvégén, miután behozhatatlan előnyre tett szert a Veszprém és az MTK párosával szemben.

A vasárnap esti a közvetítésben az MTK és a Genesis nyitotta a sort, és a két együttes egy remekbeszabott találkozó során döntött a 3 pont sorsáról. Élesebb volt a Genesis, és ezt mi sem bizonyította jobban, mint hogy a 22. percben egy távoli beadást sikerült fejjel gólra váltaniuk. A 44. percben a kék-fehérek válaszul egy szöglettel válaszoltak, sokáig azonban nem örülhettek az egyenlítésnek, mert a 67. percben egy újabb bólintással veszélyeztetett a Genesis, amit első körben az MTK kapusa még bravúrral védeni tudott, de a kipattantó pont az ellenfél elé került, az újabb lövéssel szemben pedig már tehetetlen volt. Ezzel az MTK számára némileg veszélybe került a harmadik hely megszerzése az idény végén.

A kiesés elől menekülő DVTK a gyenge idényt produkáló Honvédet fogadta, és bár ebben a szezonban a diósgyőriek sem brillíroztak, most nagyon fontos 3 pontot szereztek, ami még sokat jelenthet majd a végelszámolásnál. Mindkét félidőben betaláltak egyszer-egyszer, ezzel pedig bebiztosították a 2:0-ás győzelmüket, mindezt úgy, hogy Balogh Zoltán a Honvédból két sárgát követően a 29. percben kiállította a játékvezető. Ezzel a DVTK továbbra is harcban áll a bentmaradásért.

A címvédő TrollFoci-Hálószaggató a Live4eSport együttesét fogadta ezután, és bár a vendégek jobban muzsikáltak, több támadásuk volt, motiváltabban és összeszedettebben futballoztak vendéglátójuknál, gólig mégsem jutottak. Ellenben a TrollFoci rendre jól védekezett és hősiesen igyekezett helytállni, ami végül kifizetődő volt számukra, hiszen a 89. percben egy tizenhatoson kívüli jobb külsővel megküldött labda a hálóban landolt.

Az utolsó közvetített mérkőzés ezen az estén a Vasas – Puskás találkozó volt, és az egyetlen kérdés igazából az maradt, hogy mikor kezdi meg a gólgyártást a vendég együttes, mindezt úgy, hogy kék-sárágnak egy döntetlen is elég lett volna a bajnoki címhez. Már a kezdő sípszót követően hatalmas fölényben játszottak, és nem is kellett sokat várni az áttörésre, a nyolcadik percben egy jobb oldalról érkező labdának aláfutott a hazaiak kapusa, így könnyű szerrel fejelhette be azt a Puskás bal szélsője. A további találatokra a második félidőig kellett várni, előbb a 61. percben hozott össze egy öngólt a Vasast, majd a kapitány jobb oldali keresztlabdáját vette át Pechár gyönyörűen és a rövid felsőbe bombázva beállította a 3:0-ás végeredményt. Mivel vasárnap este korábban a DVTK-t is legyőzte a Puskás 1:0-ára, ezért a kettős győzelemmel begyűjtött újabb 6 pontjukkal behozhatatlan előnyre tettek szert egy játéknappal a szezon vége előtt, és ezzel megnyerték a harmadik bajnoki címüket.

A 10. és 11. szezon után – a 12. szezont a TrollFoci-Hálószaggató együttese húzta be – újra megszerezte a Puskás az első helyet a HPCL powered by K&H bajnokságban.

Tíz játéknapot követően a tabella állása:


Néhány mérkőzést elhalasztottak az utolsó előtti játéknapon

Az utolsó játéknapról pedig ismét lesz élő közvetítés az esport4tv Twitch csatornán. Március 26-én vasárnap este 8 órától az alábbi 4 mérkőzést követhetik figyelemmel:

  • 20:00 DVTK e-Sport – ZTE FC eSport
  • 20:30 Covenant FC – Hajdúnánás FKG
  • 21:00 Puskás Akadémia eSport – Budapesti Honvéd eSport
  • 21:30 Veszprém Futsal eSport – Vasas SC GLT

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!