Ha kell csinálj jobbat! – Sarokba szorítótta a Sonyt a Microsoft

Ha kell csinálj jobbat! – Sarokba szorítótta a Sonyt a Microsoft

Innen nagyot fordulhat az ügy, a Microsoft kész a kompromisszumra.

A Microsoft és a Blizzard ‘házasságkötése’ már több mint egy éve húzódik. Először úgy tűnt, hogy a piac majdnem minden szereplőjének vannak aggályai. Aztán az amerikai és európai kereskedelmi bizottságok is vizsgálódni kezdtek. De 2023 elején az ellenzők tábora jelentősen megcsappant, mikor a Microsoft 10 éves türelmi időt ajánlott a Call of Duty sorozat ügyében. 

Az utóbbi hónapokban ezt a megállapodást a Nintendo és az Nvidia is aláírta. Szóval ebben a pillanatban már csak a Sony az utolsó bástya, aki nem állt kötélnek. A hivatalos Brit Kereskedelmi Bizottság (CMA) jelentésében a következő áll:

“A békéltető meghallgatáson a CMA azt kérdezte a Microsoft képviselőitől, hogy 10 év alatt egy Sony kvalitású cég képes-e összerakni egy olyan játékot, ami megfelelő versenytársa lehet a Call of Duty sorozatnak. A Microsoft képviselője szerint a Sony-nak, mint piacvezető játék és konzol fejlesztőnek, 10 évnek elégnek kell lennie egy CoD szintű játék elkészítésére. Sőt, szerintük a 10 éves időszak valójában többet is jelent, hiszen a következő generációs konzolok jóval több, mint 10 évig  velünk lesznek. Viszont az arra fejlesztett játékokat még ebben az évtizedben kiadják.”

Egyelőre a Sony még nem kommentálta a történteket, de a Microsoft érvei igencsak stabilak. Sőt, a válasz olyan lose-lose szituba dobta a Playstation tulaját, mint amikor megkérdezik, hogy jobb vagy bal lábbal rúgjanak tökön. Egyik oldalról, ha elfogadja az ajánlatot a Microsoft nyert, minden bizonnyal nyélbe ütik az üzletet. A másik oldalról viszont, ha ellentmond a felhozott pontoknak, akkor gyakorlatilag elismeri, hogy nincs olyan fejlesztői kapacitása, amivel versenyre kelhetne a Call of Duty szériával. Ez pedig nettó arcvesztés. Ami akár még a részvények árfolyamára is hatással lehet. Egy biztos, érdekes lesz látni, mit lépnek erre.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!