EPL: Búcsúzik a Liquid, nem bírtak el a brazilokkal

EPL: Búcsúzik a Liquid, nem bírtak el a brazilokkal

Háromból két brazil csapat is túlélte az EPL rájátszásának első napját, miután kiejtették a fnaticot és a Liquidet is. Ma viszont keményebb feladat vár rájuk, hiszen a FaZe-t és a MOUZt kell eltenniük láb alól.

Tegnap elindult az ESL Pro League 17. szezonjának rájátszása, ahol a G2, a FURIA, a paiN és a NAVI jutottak tovább a következő fordulóba, kiejtve a Movistar Riderst, a fnaticot, a Liquidet és a 00Nationt. A két, még életben lévő brazil csapat nagy meglepetést okozott. Főleg a paiN, akik a csoportkörös játékukból építkezve még veszélyesebbnek tűntek, mint korábban. Akik viszont hasonlót sem állíthatnak magukról, az a Liquid, akik teljesen széthullottak ellenük. De nézzük, mi is történt pontosan!

A meccsek tegnap és még a következő napokban is kettessével pörögnek, de természetesen igyekszünk beszámolni arról is, amit a magyar közvetítésünkön nem láthattatok. Kezdjük is G2 és a Movistar Riders gyors összecsapásával, ami pont áldozatául esett ennek. A meccs Vertigon indult, ahol egy szoros, 7:8-as félidő után egészen 15:8-ig menetelt a G2, mire a spanyolok valamiféle sikert találtak a CT-oldalon. Ám az ekkor beszúrt két körük sokra nem volt elég, ezért 16:10-nél már Infernora készülhettek a csapatok. Itt azonban még kevesebb siker várt a Movistarra, hiszen 10:5-ös T-oldallal kezdett be HooXi és kompániája. A térfélcserét követően pedig csupán egyetlen kört hoztak el a spanyolok, azt is már akkor, amikor meccsponton volt a G2, így a 16:6-os végeredményen szépíteni sem tudtak igazán.

A FURIA és a fnatic találkozója előzetesen igen 50-50 volt és a mérkőzés is ezt tükrözte. A brazilok Ancientön éppen csak meg tudták nyerni 8:7-re a T-oldalt, a fordulás után pedig kétszer is úgy tűnt, hogy a fnatic viszi el a pályát. Azonban 13:13-ról a FURIA tudott előrelépni, a fnaticnak pedig nem volt válasza, a meccspont előtt még menteniük is kellett, hogy legalább a 30. körre legyenek eszközök.

Anubison viszont úgy tűnt, hogy megérkezett az európai fél és gyorsan össze is hoztak öt támadó kört a játék elején. Sajnos még ez sem volt elég ahhoz, hogy elszaladjanak a félidővel, mert a FURIA zsinórban kilenccel felelt. Ettől kezdve valamivel szorosabbá vált az adok-kapok, a fnatic két ponton (11:10, 13:12) is visszavette a vezetést. Ám, az előnyből nem tudtak pályagyőzelmet kovácsolni egyik alkalommal sem, így egy újabb 16:13-mal a FURIA vitte el a szériát.

Ezek után jöhetett a paiN és a Liquid mérkőzése. A két csapat lassan egy éve nem találkozott egymással, azóta mindkét oldalon voltak változások mind játékosok, mind filozófia terén. Tehát volt oka az amerikai kontinensek Counter-Strike rajongóinak a várakozásra, hogy ki juthat tovább közülük. Amire azonban biztosan nem számítottak, hogy a Liquid pályát sem fog hozni a szériában!

Mirage-on 16:7-re nyertek a brazilok, miután YEKINDARék védelme darabjaira hullott a második félidőben – a pisztolykörön kívül semmi közük nem volt hozzá. Ancientön pedig egyetlen alkalommal vezettek a Liquid játékosai, az első pisztolykör után. Onnantól kezdve egészen 10:2-ig rohantak a brazilok, majd kis szépítés gyanánt még hármat beszúrt a Liquid, de ez sokra nem volt elég: az újabb megnyert pisztolykör után nem kellett sokat várni a 16:12-es paiN győzelemre a második félidőben. YEKINDAR lehet azt kívánta a meccs után, hogy bárcsak követte volna az álmait. Mert amit Máltán láthattunk tőlük az elmúlt egy hétben, az bőven kritikán aluli. Pláne, ha hozzátesszük, hogy a világ 4. legjobb csapatának tartja őket a HLTV.

Ezzel egyidőben a nap egyetlen, ténylegesen szoros mérkőzését láthattuk a NAVI és a 00Nation között. Ancientön még úgy tűnt, hogy a NAVI elszalad a pályával. Ám 1:10-ről 5:10-re mentette a félidőt a brazil csapat, majd a térfélcsere után gyorsan meg is fordították azt 12:10-re. Innen kellett ismét építkeznie s1mple-éknek, a majdnem hosszabbításra nyúló pályát pedig 16:14-nél sikerült csak lezárni, de nem sokon múlott az extra játékidő.

Overpass és Mirage szöges ellentéte volt mindennek: előbbi pályán fölényes 16:8-at láthattunk a braziloktól, utóbbin egy domináns 16:4-et az ukránoktól, így a széria is náluk landolt végül. Ennek ellenére kicsit ijesztő lehet a NAVI számára, hogy az Ancientjük közel sem hibátlan, az Overpassuk pedig igen kiismerhetővé vált Máltán – az Outsiders ma ezeket megbüntetheti.

A rájátszás ágrajza az 1. forduló után

MAGYAR KÖZVETÍTÉS

Az ESL Pro League rájátszását élőben, magyar nyelven közvetíti az Esport1TV, amit FACEIT pont dropok kíséretében Twitchen vagy az Esport1.hu beépített pontgyűjtő felületén követhettek az alábbi menetrend szerint:

Március 22. – szerda
15:30 - ENCE vs G2
19:00 - MOUZ vs paiN

Március 23. – csütörtök
15:30-tól negyeddöntők

Március 24. – péntek
15:30-tól negyeddöntők

Március 25. – szombat
15:30-tól elődöntők

Március 26. – vasárnap
16:00-tól döntő

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Borítókép: HLTV/brcho

Kövess Minket!