Star Wars Jedi: Survivor – Megérkeztek az első vélemények

Star Wars Jedi: Survivor – Megérkeztek az első vélemények

Hamarosan mindenki számára elérhetővé válik az év egyik legjobban várt játéka, de addig is nézzük meg, hogy mit gondolnak róla azok, akik már kipróbálhatták.

A Star Wars Jedi: Fallen Order megjelenése óta kicsivel több mint három év telt el, és most az EA egy hónapon belül kiadja a második részt, a Star Wars Jedi: Survivort. Ez az első rész után 5 évvel fog játszódni, amikor is főhősünk Cal Kestis – újabb veszélyes kalandokba keveredik, miközben a Birodalom elöl menekül, és igyekszik minden tőle telhetőt megtenni a békéért.

Szerencsére eddig is jó pár kedvcsináló előzetest láthattunk, amelyek kellően felcsigázták az érdeklődésünket, azonban most végre vannak, akik kipróbálhatták a játékot, és beszámoltak a tapasztalataikról. 

A VGC – és más tesztelők – visszajelzése alapján nem fogunk csalódni, ugyanis mindenkit sikerült elkápráztatnia a Survivornek. Beszámolóik alapján a sztori fantasztikusan eseménydús, minden kellően testreszabható, a térkép nagy és kidolgozott, a grafika jóval szebb mint a Fallen Orderben megszokott, és minden zavaró hiba, valamint funkció kijavításra került, a jó tulajdonságok pedig fejlesztve lettek.

„A Star Wars Jedi Survivor egy sorozat harmadik játékának tűnik, nem pedig közvetlen folytatásnak." – nyilatkozták.

Ezenfelül pár extra funkcióra is fény derült a napokban, melyek szintén jó benyomást tettek a játékosokra, és valószínűleg a közösség nagy része is értékelni fogja őket. Ezeket az alábbi listában szedtük össze:

  • Új képességek
  • Legalább 7 nagybolygó
  • Számos mellékküldetés
  • Új mobilitások
  • Félig nyílt világ
  • 5 különböző harcmód
  • Központ ahol toborozhatunk, és küldetéseket vehetünk fel

Mivel a játék április 28-án jelenik meg, már nem kell sokat várnunk arra, hogy mi is kipróbálhassuk, és ezzel újabb Star Wars kalandba vethessük bele magunkat, ahol még jobban felfedezhetjük ezt a csodás és összetett világot.

Kövess Minket!



Ezek alapján nektek ígéretesnek tűnik a játék?

  • 92 %
  • 8 %