Újabb látványos előzetest kapott a Star Wars Jedi: Survivor

Már csak egy hónap és itt van a várva várt játék megjelenése. Azonban nem a sötétben tapogatózunk, újabb előzetest adott ki az EA.

Továbbra is úgy gondolom, hogy óriási ziccert hagyott ki az EA azzal, hogy a hat hetes csúsztatás után április 28-án adja ki a Star Wars Jedi: Survivort. Egy héttel később van május 4., a Star Wars világnapja, ami tökéletes alkalom lehetett volna egy ekkora játék kiadására, de úgy tűnik, már nem akartak ennyit várni. A hype így is megvan, hiszen már megy a The Mandalorian 3. évada, szóval a Csillagok Háborúja-hangulat már körbelengi a rajongókat. Az EA sem szeretné, ha lankadna az érdeklődés, ezért már több előzetest is kiadott a programmal kapcsolatban, a legújabbat nemrég tette közzé.

A trailer középpontjában ezúttal a történet áll. 5 évvel vagyunk az első rész után, Cal Kestis megpróbáltatásai pedig nem értek véget. A Birodalom továbbra is vadászik rá, és keresnie kell egy olyan helyet, ahol nem találhatják meg. Ez azonban nem egyszerű feladat, sok és veszélyesnek tűnő ellenfélen keresztül vezet el az út oda.

Ám megéri ezért harcolni, hogy reményeik szerint végre elérje őket a béke, és ne kelljen folyamatosan a hátuk mögé nézniük a leselkedő ellenség miatt. Azonban várhatóan ez nem jön majd maradéktalanul össze számukra, hiszen valószínűleg nem Farming Simulatort terveznek a harmadik részbe. Mivel a Fallen Order remekül sikerült, sokat várhatunk a tovább csiszolt Survivortől is, ami PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en jelenik majd meg. 


AZ ELMÚLT HETEKBEN ÚJ MINISOROZATUNK INDULT, AMIBEN A METAVERZUMMAL, AZ NFT-JÁTÉKOKKAL ÉS A BLOCKCHAIN TECHNOLÓGIÁVAL FOGLALKOZUNK, NE MARADJ LE EZEKRŐL SEM!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!