A FURIA edzője: Nem voltunk egy lapon, nem játszottunk csapatként

A FURIA edzője: Nem voltunk egy lapon, nem játszottunk csapatként

Egyetlen Liquid elleni győzelemre van a FURIA a továbbjutástól a monterreyi amerikai RMR-en. Vajon összejön nekik? Vagy beleszól a napok óta kényes technika?

Miközben zajlik a Párizs Major európai RMR-je, szépen lassan készülődnek az amerikai régió csapatai is a harmadik napjuk kezdetére. A Liquid, a paiN, a Fluxo és a FURIA is a továbbjutás küszöbén állnak. Azonban csak úgy, mint az ázsiai, ez a torna sem valami hibátlan, a FURIA mestere pedig nem fogta vissza magát, amikor az EG elleni győzelmük után a HLTV munkatársa feltett neki pár kérdést az eredményeikről – ebből szemléztünk.

Guerri számára egyébként külön izgalmas ez az RMR, hiszen ezidáig el volt tiltva, így nem lehetett ott a csapatával például a riói Majorön sem, amikor bejutottak a NAVI-t kiejtve a legjobb négy közé. Most azonban kissé felemás az élmény Monterreyben, hiszen a BLAST által kiszervezett regionális Major selejtező első napja egy hosszú áramproblémával indult, tegnap pedig pár apró szabályváltozás, inkonzisztencia zavarta meg a csapatokat a meccs előtti felkészülésben. De legalább a győzelmek jönnek nekik, ami talán ellensúlyozza mindezt, hiszen a FURIA a Major óta kifejezetten gyenge volt. Szóval nézzük, mi mondanivalója volt minderről a FURIA edzőjének!

A BLAST Showdownos kiesésről

„Saját magunk miatt veszítettünk, ennyi. Nem csak arról van szó, hogy alulértékeltük volna az ellenfelünket, ők is CS-znek, tudják, hogyan kell játszani. A mi hibánk volt, mert nem voltunk egy lapon, nem játszottunk csapatként, tudod? Kellett tennünk valamit, hogy ezen változtassunk. Elég nehéz volt nekünk ez az időszak, de szerintem visszajöttünk, próbálunk formába lendülni.”

A csapaton belüli változásokról

„Először is, meg kell értsük, hol vagyunk. Nem az a csapat vagyunk, akik bejutottak a Rio Major elődöntőjébe, szóval ha ezt megértjük és mindenki ugyanazon a lapon lesz, akkor az egy kiindulási pont lehet nekünk. Mert vissza kell jöjjünk, dolgoznunk kell a különféle stratégiákon, a különböző hozzáállásokon, vissza kell térjünk az alapokhoz, hogy erősebben jöjjünk vissza. Van néhány mélyebb változás, de ezek belül történtek, csinálnunk kellett valamit, ami nem tartozik a nyilvánosságra, csak is ránk, hogy erősebben jöhessünk vissza.”

„[Hogy érted, hogy nem vagytok ugyanaz a csapat, mint a Rio Majorön? – a kérdező] A Rio Majorön egy lapon voltunk, mindenkinek megfelelt a hozzáállása, mindenki elképesztően játszott. Egy olyan szinten voltunk, amit idén nem tudtunk elérni még és meg kell próbáljuk elérni.”

„[A Major után lehet csere is a felállásban? – a kérdező] Igen.”

MAGYAR KÖZVETÍTÉS

A BLAST.tv Párizs Major európai RMR-jeit élőben, magyar nyelven közvetíti az Esport1TV, amit Twitchen vagy az Esport1.hu beépített pontgyűjtő felületén követhettek az alábbi, mindig naprakész menetrend szerint:

Április 8. - szombat
11:00 - 1WIN vs OG
14:45 - Virtus.pro vs MOUZ
18:30 - FaZe vs Bad News Eagles

Technikai problémák az RMR-en

„[Sóhajtva kezd bele] Ez elég nehéz nekem, mert ez az első alkalom, hogy egy ilyen szintű és jelentőségű versenyen vagyok. Láttál engem, nagyon mérges voltam, mert... Szerintem hozzászoktunk, hogy olyan tornákon játszunk, ahol minden simán megy, itt pedig nagyon távol állunk ettől. Például ma is, az EG 20 perccel előttünk ment setupolni. Mi meg vártunk, az adminok azt mondták, hogy jöjjünk időben, itt vagyunk és 20 percet kellett várnunk. Amikor nekiláthattunk, azt mondták nekem, hogy nem tehetem a székem a játékosok mögött középre, hanem a sarokban kell maradnom.

Minden nap változik valami, nem is értem, hogy miért. Azt mondják, hogy ezek a BLAST új szabályai, de nem variálhatsz valamin állandóan új szabályokkal, nem kezelhetsz különböző csapatokat másképp. Én nem használhatom a zászlót, de egy másik csapat használhatja a zászlót. Nem ülhetek középen, de egy másik csapat [edzője] ülhet középen. Ez nem jó, ez egy Major, ez egy nagyon fontos verseny, szóval elegem van a kifogásokból.

Tegnap megértettem a problémát [az első napos áramszünetre utal], de ma... Nem lehetnek ilyen problémák haver. Mérges voltam, mert azt szeretném, ha mindenkinek fair lenne, nem akarok az EG előtt setupolni, ez nem helyes, és amikor indulnia kell a meccsnek, akkor nem akarok késlekedést, érted? Nekem kell sérülnöm a késés miatt? Ez nem jó.”

A mikrofon-problémáról

„Haver [mondja nevetve], tegnap nem használtam a fejhallgatómat. Le volt némítva, mert néha levágta a [játékosok] hangját, szóval egyszer csak lenémítottam és levettem, elmondtam az adminnak, hogy nem hallok semmit, szóval semmi értelme, hogy rajtam legyen. Amikor taktikai [időkérést] használtunk, csak elkértem valakinek a fejhallgatóját és beszéltem, vagy valaki levette a sajátját, meghallgatott, aztán elmondta a többieknek a taktikát, amit mondtam neki. Szóval ez... Nem is tudom, soha nem tapasztaltam még hasonlót, talán még a korai 1.5, 1.6-os időkben volt ilyen. Ez nem az a színvonal, ami mellett játszanunk kellene.”

Érdekel a többi régió? Kövesd az RMR gyűjtőcikkünk, ahol folyamatosan beszámolunk a legfontosabb infókról!

Borítókép: HLTV/theMAKKU

Kövess Minket!