Borzalmas mennyiségű pénzt hozott a Hogwarts Legacy és még nincs vége!

Borzalmas mennyiségű pénzt hozott a Hogwarts Legacy és még nincs vége!

Azt tudtuk, hogy nagyot szólt a játék, de erre még mi sem számítottunk.

A Hogwarts Legacy jött és gyakorlatilag letarolta a videojátékos piacot. Már az első hetekben egymás után döntögette az eladási rekordokat. A Twitch szinte minden csatornáján ez folyt. A rajongók szerették a Rowling világába álmodott történetet. Ezért is volt furcsa, hogy a készítők megerősítették, hogy a játék nem kap DLC tartalmakat. Persze ez csak annyit jelent, hogy már most a következő felvonáson dolgoznak, ami valószínűleg a hatodik évbe kalauzol majd minket.

Nemrég pedig arra is fény derült, hogy a rekordok mit is jelentenek, hiszen a Warner egyik vezetője egy kicsit túlbuzgó volt a Linkedinen. A játék az első két hétben 12 millió példányban kelt, ami 250%-kal több, mint amire a cég számított. Ha pedig összeadunk minden bevételt, amit a játék hozott ebben a periódusban, akkor a bevétel egy észveszejtő 850 millió dollár

Ez pedig csak a PC, ebben nincs egyelőre semmilyen konzol. Hiszen az Xbox és PlayStation megjelenési dátum csak május 4 lesz. Ha pedig hinni lehet a jóslatoknak, amik eddig is alulbecsülték a piaci keresletet, akkor részvényesek bizony joggal dörzsölhetik a tenyerüket. A Hogwarts Legacy milliárdokat hoz majd a kiadónak, ami után borítékolható, hogy jön a következő rész. Reméljük az is lesz legalább ilyen jó.

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések