IEM Rio: Széthullott a Cloud9 és a NAVI az elődöntőkben

IEM Rio: Széthullott a Cloud9 és a NAVI az elődöntőkben

Váratlan fordulatok következtében a Cloud9 és a NAVI is kiadta a kezéből a potenciális győzelmet, ezért ma a Vitality és a Heroic csaphatnak össze az IEM Rio trófeájáért.

Tegnap este az elődöntőkkel folytatódott az IEM Rio 2023. A BIG-et pénteken kiejtő Vitalityre a Cloud9 várt a torna ezen szakaszán, míg a hazai hősöket legyőző Heroicra a NAVI. Tehát minden adott volt ahhoz, hogy kapjunk néhány parázs meccset az utolsó CS:GO Majorre készülődve. Az első elődöntőhöz extra fűszerezést adott a neveken túl a tény, hogy a Cloud9 nem lesz ott Párizsban, tehát nekik az IEM Rio A MAJOR.

A másik mérkőzés pedig amiatt lehetett érdekes, mert a NAVI 9 hónapja nem játszott döntőben, tavaly június óta nem nyert versenyt – amin nagyon szerettek volna változtatni. De egyik CIS-óriásnak sem jött össze a kitűzött cél végül, tehát a Cloud9 és a NAVI is üres kézzel utazik haza. Amit csak még frusztrálóbbá tesz a számukra, hogy bőven volt esélyük tegnap este és képtelenek voltak kihasználni.

A Cloud9 és a Vitality összecsapása az elmúlt idők egyik legbrutálisabb Infernojával indult. Az orosz-kazah ötös a pálya elejétől a végéig olyan minőséggel játszott, amit talán az online éra óta nem láttunk tőlük. A CT-oldalon kimértek, mégis agresszívak voltak, ami főleg a visszafoglalásokban mutatkozott meg. A térfélcsere után pedig oda mentek be, ahová csak akartak a 16:6-os győzelem felé vezető úton. Ebben természetesen nagy szerepe volt annak is, hogy ZywOo-t játszi könnyedséggel iktatták ki, a többi Vitality játékos pedig még ennyire sem érezhette magát kényelmesen.

A kemény Inferno után egy még keményebb Vertigo következett. A Cloud9 zsinórban 10 körgyőzelemmel kezdte a pályát a T-oldalon és ezután is csak egy szerencsés visszafoglalás miatt került fel az eredményjelzőre a Vitality. A félidő végére 12:3-ig ment a Cloud9 az előnytelenebb térfélen, ezért úgy tűnt, a meccsnek már vége is. Ezt a gondolatot erősítette, hogy nagyjából lehetetlen visszajönni egy ilyen hátrányból ezen a pályán T-oldalon. Még a statisztikák is azt mutatják, hogy szinte senki sem képes eladni egy ilyen előnyt itt: 4 év alatt 346 alkalommal volt a HLTV szerint ez az állás Vertigon és csupán az esetek ~2%-ban nyert a vesztésre álló csapat innen.

De a Cloud9 nem ismer lehetetlent, szóval ezt is összehozták. Dupreeh fenomenális játékának köszönhetően nemhogy visszajött a Vitality, de hosszabbításban 19:16-ra meg is tudták nyerni valahogyan Vertigot, a Cloud9 pedig teljesen összeomlott! Overpassra érve már csak testben volt jelen a Cloud9 csapata Rióban, mert lélekben még mindig az 51. emeleten várták a csodát, hátha átfut a rámpa füstön. De nem futott, szóval egy 12:3-as CT-oldal után 16:9-re nyerte a harmadik pályát a Vitality, ezzel kiejtve nafanyékat a tornáról.

Ezután jöhetett a NAVI és a Heroic találkozója. A két csapat mindig nagyon izgalmas meccseket játszik egymás ellen: sohasem lehet tudni, hogy melyikük fog nyerni és nem csak a végére, de az egyes körökre is jellemző ez az állítás. Ennek az elődöntőnek is úgy ugortak neki, hogy bármi lehetséges, amit jól tükrözött a vétó is, ahol Overpass, Ancient és Inferno lett a befutó. Az első pályán ezúttal az azt választó (és T-oldalon kezdő) Heroic kezdett erősebben. Az első néhány körben nem igazán látszott a NAVI formája, jabbi pedig oda ment, ahová csak akart. A félidő végéig persze magukra találtak electronicék, így 8:7-es vezetéssel cserélhettek térfelet, de akárhogyan is nézzük, ez az állás a Heroicnak kedvezett.

A második félidőben egy szép pisztolykörrel át is vette az irányítást a Heroic, de ez nem tartott sokáig, ugyanis az első nagyobb fegyverek érkezésével a NAVI vissza is vette azt. A félidő végéig igen ádáz adok-kapok folyt, a NAVI pedig több ízben is szerencsés volt a HE gránátokat mesterien használó, a lerakók közötti forgásokat nagyon okosan művelő Heroickal szemben. De 15:12-höz érve a szerencse elpártolt mellőlük – és ez nem költői túlzás.

Bár a Heroic húzta be a következő két kört, a rendes játékidő utolsó körében egy 3v5-öt képes volt visszahozni a NAVI úgy, hogy B-re plantolva sima lett volna a 16:14-es győzelem. De stavn lelőtte a bombát időzítő electronicot, Perfecto pedig hiába sietett lerakni azt, egy lépéssel kiment a lerakóról és így nem tudta már időben megtenni ezt. A rendes játékidő káoszát is felülmúlta az, ami a következő három ráadásban jött. A NAVI még kétszer szerezte meg a pályát érő meccspontot és még kétszer el is bukták a lehetőséget, hogy lezárják Overpasst. A Heroic pedig a harmadik nekifutásnál már nem hibázott, 25:22-re behúzták a választásukat, jöhetett Ancient.

Ezen a pályán a NAVI nyolc pályás győzelmi sorozattal rendelkezett az elődöntőhöz érve, tehát volt esélyük rá bőven, hogy megmentsék a szériát. Azonban az Overpasson történtek után teljesen szétestek b1ad3 játékosai, rengeteget hibázott mindegyikük. Az Ancientön közel sem gyenge Heroic ezt kihasználva 14:1-re hozta a CT-oldalt. Az első pályán igen csendes stavnnak majdnem annyi fragje volt a térfélcserekor, mint a teljes NAVI-nak együtt! S1mple-ék mindent bedobva próbálták megmenteni ezt a borzalmas helyzetet, azonban a hatalmas hátrányon csak szépíteni tudtak, változtatni nem, így 16:9-nél elérkezett a nótájuk vége.

KÖZVETÍTÉS

Az IEM Rio 2023 versenyét magyarul, élőben közvetíti az Esport1TV, amelyet szokás szerint a Twitch csatornánkon vagy az Esport1.hu beépített pontgyűjtő felületén követhettek az alábbi menetrend szerint:

04.23. - vasárnap
16:00 - Brazília a világ ellen showmatch (Counter-Strike 2)
19:00 - Vitality vs Heroic (Bo3 finálé)

Borítókép: ESL/Luc Bouchon, HLTV/theMAKKU

Kövess Minket!