Nyilatkozott az E3 vezetősége, miért is marad el a rendezvény

Nyilatkozott az E3 vezetősége, miért is marad el a rendezvény

Az elején mindenki nagyon örült, később azonban csak elfogytak a résztvevők.

Múlthét csütörtökön jelentették be az Electronic Entertainment Expo, vagyis E3 szervezői, hogy a 4 év után végre személyesen megrendezésre kerülő kiállítás idén is elmarad, miután a résztvevők sorra mondták le a megjelenést. A Ubisoft, a Sega és a Tencent kiszállása után nem sokkal érkezett a teljes összeomlásról szóló bejelentés - most pedig a szervezők is megszólaltak.

Az eseményt szervező ReedPophoz tartozó GameInduistry.biz osztotta meg azt a közelményt, ami egy kicsit szélesebb belelátást biztosít az E3 körül kialakult eseményekbe. A közlemény főleg Christopher Dring szavait tolmácsolja, aki elmondta, hogy a négy év után visszatérő E3-t eleinte egy fellépőn kívül (aki feltehetőleg a kilépésről nem nyilatkozó PlayStation) mindenki akkora területet akart magának, hogy a szervezőknek azon kellett gondolkozniuk, hogy a parkolót is beépítik a kiállítótérbe. Februárban még teljes gőzzel haladt a projekt előre, azonban márciusban mindenkinek "megváltozott a hangulata". A legnagyobb nevek, mint a Sony, a Microsoft, a Nintendo és a Ubisoft olyan problémákat kezdtek hangoztatni, mint hogy ebben a gazdasági helyzetben nem szeretnének ilyen eseményeken "villogni", nincsenek kész a bemutatásra szánt játékaik, vagy hogy egyszerűen mégsem lesz jó az az időpont, amit az E3 június 13-án kezdett volna el.

Bár az indokok hathatnak kifogásnak, a Microsoft nemrég eresztett szélnek 10 000 dolgozót, így nem biztos, hogy most csak üres szavakkal védekeztek az eseményt lemondó kiállítók. Ennek ellenére szomorú, hogy az E3 nem tért vissza idén, ami COVID járvány és a közönség igényeinek megváltozása miatt tűnt el. Az utóbbit próbálta orvosolni a szervezői csapat azzal, hogy elválasztották volna a más cégeknek és a fogyasztóknak szánt előadásokat és napokat, így új életet lehelve a gaming világ egykor legfontosabb eseményébe. Bár Dring és az E3 mögött álló többi szervező nagyon szeretné, hogy az esemény visszatérjen, sokan halottnak kiáltották ki azt, és attól félnek, hogyha a gaming ipar ennyire nem akarja a rendezvényt, akkor az nem is éled újjá. Lehet, eljött az az idő, amikor minden gaming cég saját eseményt rendez évente?

Kövess Minket!



Közvetítések