IEM Dallas: Micsoda? Nem csoda! Torzsi és a MOUZ a döntőben!

IEM Dallas: Micsoda? Nem csoda! Torzsi és a MOUZ a döntőben!

Torzsiék hősies győzelme után a FaZe–ENCE találkozó is elképesztő izgalmas volt: 5 hosszabbítás kellett az utolsó pályán, hogy eldőljön a széria!

Folytatódik az IEM Dallas, méghozzá a rájátszással, ahol a MOUZ hatalmas meglepetést okozva bejutott a fináléba a Heroic elleni 2-1-es győzelmüket követően tegnap este. Mint azt az előző összefoglalónkban írtuk, torzsiék egy igen gyenge tavaszi szezont produkáltak eddig és egy ilyen kaliberű ellenféllel szemben nem sok esélyük volt papíron. Már az is nagy eredmény lett volna, ha a csoportkörös találkozójukhoz képest szorosabbá teszik a szériát, esetleg elcsennek egy pályát valahogyan.

Ehhez képest a győzelem – bárhonnan is nézzük – egy teljesen váratlan és gigászi teljesítmény az egerektől. Ezt pedig még édesebbé teszi két dolog. Egyrészt az, hogy az ellenfelüknek reálisan 10-ből 7-8 alkalommal nyernie kellett volna ellenük és ennek ellenére megcsinálták. Másrészt az, hogy mindez egy elődöntőben történt, vagyis torzsi, dexter, JDC és XertioN életükben először egy tier 1 verseny fináléjába jutottak be.

A MOUZ és a Heroic összecsapása már a vétóban érdekessé vált, hiszen torzsiék Vertigot választották az első pályának és a Heroic hozta a szokásos Overpass picket, majd Nuke helyett Ancientöt a végén. Jogosan merült fel a kérdés, hogy miért instavétózták Anubist a MOUZnál, hiszen egyik csapat sem játszik rajta, simán rápróbálhattak volna az Overpass banra és legkésőbb a második körben kikerült volna Anubis úgy is. De a meccs előtti interjúkból már lehetett sejteni, hogy így is minden a tervek szerint ment a vétóban és pontosan erre készültek. Szóval lehet volt némi félelem, hogy a Heroic rápróbálhat Anubisra miért ne alapon, bár szerintünk erre nagyon kicsi vagy inkább 0 esély volt. Ezen túllépve már csak az volt a kérdés, hogy mi is lesz ezzel a Vertigoval, mert az utóbbi időkben nagyon nem adta a MOUZnak, vagyis kockázatos lépésnek tűnt.

De nem kellett sokat várni rá, hogy kiderüljön a válasz, ugyanis az első félidőben dexter emberfeletti entry játékának köszönhetően 10:5-ös T-oldalt hoztak össze! A Heroicnak a körök többségében fogalma sem volt, hogy mihez kellene kezdeniük. Ha pedig kezdtek kapiskálni valamit, jött dexter és duplákat, triplákat lőtt, ezzel bruteforce-olva a lerakók foglalását. A második félidőben elég gyorsan elértek 15:6-ig az egerek még a bukott pisztolykör ellenére is, az ötletekből és az időkérésekből kifogyó Heroic pedig nem tudott mit csinálni, így 16:8-nál jött az elkerülhetetlen vég.

Overpassra érve azért magához tért a Heroic. Már azelőtt tudták, hogy ez a pálya a zsebükben van, hogy betöltött volna a szerver. A MOUZ a CT-oldalon kezdve tényleg nem tudott hozzászólni az eseményekhez, a Vertigon elképesztően játszó dexter jelenléte a 0-val konvergált az egész pályán. Pár hősies egyéni teljesítménynek és egy jó adag szerencsének (első torzsi 1v1 cadiaN ellen) köszönhetően azért 5 körig elértek a félidőben. De erről gyorsan kiderült, hogy vajmi kevés. A fordulás után egykettőre 14:5-öt mutatott az eredményjelző a dánok neve mellett, ezen pedig csak szépíteni tudott a MOUZ, változtatni már nem. Így 16:9-re behúzta a pályát a Heroic, jöhetett Ancient.

Ancientre érve nem csak a széria állása, de úgy általában véve az erőviszonyok is igen kiegyenlítettnek tűntek. Mi sem jelzi ezt jobban, minthogy az első félidőben milyen szoros adok-kapok alakult ki. Bár a Heroic kezdett jobban a pisztolykör miatt, a későbbi force és fegyveres körökben a MOUZ szinte mindig versenyben volt és a félidő végéig 7-et megszereztek ezekből maguknak. A térfélcserét követően gyorsan jött az egyenlítés 8:8-nál és ezen felbuzdulva egészen 15:10-ig húztak el védőként, mindenkit meglepve.

A győzelem már nagyon közel volt és a Heroic láthatóan pánikolt, tényleg nem számítottak rá, hogy ilyen gyorsan idáig fajulhat a dolog. Ám pár a MOUZ által elszámolt lépés miatt a 16. körgyőzelem még váratott magára. Ekkor sycrone kikérte az utolsó 30 másodpercet is, hogy rendezzék a gazdasági kérdéseket. Ugyanis a Heroic momentumával szemben legjobb esetben is csak két fegyveres kört tudtak összehozni a rendes játékidő végéig és nagy hibának helye nem volt – a dánok túl veszélyesek hosszabbításban. Az ezt követő első próbálkozásuk azonban nem jött össze és a Heroic feljött 14:15-ig. Torzsiék szerencsére nem pánikoltak: nehezen jöttek ki a vásárlások, a magyar játékosnak például csak egy AUG jutott AWP helyett, de ezzel is kiszúrta a lurkölő TeSeSt, miközben társai közrefogták a B-re vonuló dánokat, így az utolsó pillanatban 16:14-re megnyerték a pályát és ezzel 2-1-re a szériát.

Az ENCE és a FaZe elődöntős összecsapása viszont még ezen is túltett izgalomban, már ami az utolsó pályát illeti. Ugyanis, ahogyan azt mindenki sejtette, a felek kényelmesen behúzták a saját választásaikat rain és ropz, majd SunPayus és NertZ játékának hála (FaZe 16:8 Mirage, ENCE 16:6 Anubis). Ancientön azonban kemény túlórázás következett: öt, azaz ÖT hosszabbítást játszottak le a csapatok, mire eldőlt, ki lesz a MOUZ ellenfele a dallasi fináléban. Mindkét oldalon elképesztő teljesítményeket hoztak a játékosok egytől egyig. Ennyi csoda fejest és clutchot rég nem láttunk ilyen szorult helyzetben.

Valószínűleg az egész ráadást le lehetne vetíteni vágatlanul kiemelt pillanatok címmel és senki meg sem kérdezné, hogy ez miért jó, csak tapsolnának az emberek, mert szórakozás szempontjából az év meccsét nézik éppen. Igazából ezt majdnem meg is tehetitek, mert az ESL meccsről készített highlight videójában csak az extra körök vagy félórát tesznek ki! Ha viszont nincs időd erre a páratlan mókára, akkor eláruljuk, hogy az ENCE nyert a végén 31:28-ra, vagyis ők játszhatnak torzsiék ellen a fináléban.

Forrás: ESL

Az IEM Dallas izgalmain túl azt is szeretnénk megemlíteni még, hogy nem torzsi az egyetlen magyar ma Texasban, akire nagy feladat vár. Ugyanis a FlyQuest RED csapata – amelyet Bea „flashie” Viktor edz – a NAVI Javelins ellen játszik elődöntőt pont akkor, amikor a MOUZ–ENCE meccs is lesz. Bár magyar nyelvű közvetítésen nekik valószínűleg nem szurkolhattok, azért gondoljatok majd rájuk is. Elég nehéz időszakon vannak túl és egy jó eredmény az ESL Impact LAN-on azt jelentené, hogy végre kifizetődik a válságos hónapokban befektetett kemény munkájuk és összetartásuk. 

Közvetítés

Kövessétek velünk az IEM Dallas 2023-at a hét folyamán a twitch.tv/esport3tv-n az alábbi menetrend szerint:

06.04. - vasárnap
18:00 - USA az univerzum ellen Counter-Strike 2 showmeccs
19:30 - MOUZ vs ENCE Bo3 finálé

Showmeccs felállások

USA
Brehze
nitr0
Skadoodle
Grim
jdm

Az univerzum
Sonic
NAF
smooya
friberg
alistair

Forrás: ESL

Borítókép: HLTV/brcho

Kövess Minket!



Gamer szótár