240 millió forintot fizetett FalleNért a FURIA – összeállt az új csapat

240 millió forintot fizetett FalleNért a FURIA – összeállt az új csapat

Egy, a New York-i Times Square-en feltűnt hirdetésből szivárgott ki a felállás, amit aztán gyorsan be is jelentettek.

A FURIA végre bejelentette FalleN és chelo csatlakozását, így hivatalosan is készen áll a legjobb brazil csapat az őszi szezonra. Az Imperial irányítójának távozását még tegnap erősítette meg a volt szervezete, ezért már lehetett sejteni, hogy közeledik a nagy nap.

Bár az is igaz, hogy több mint egy hónapon át mentek a pletykák arról, hogy milyen licitálások zajlanak FalleNért Brazíliában. Vagyis az ő érkezését már-már napról napra lehetett követni. Ennek ellenére egy, a New York-i Times Square-en feltűnt hirdetésből szivárgott ki először a végleges felállás, amihez az utolsó pillanatban chelo is csatlakozott – ezt a Dust2.us felvételén ti is megnézhetitek.

Ezeket olvastad már?

Ami FalleNt illeti, az átigazolásával egyidőben az is kiderült, hogy mit sikerült kisajtolni a FURIAból. A brazil globo oldalon megjelent riport szerint 700 ezer dollárral, azaz 240 millió forinttal lett gazdagabb az Imperial az üzlet miatt. Míg a brazil irányító egy 2025 második feléig, azaz egy kétévre szóló, vélhetően jó nagy csekkekkel járó szerződésért söpörte félre a nyugdíjas évekről szőtt álmait.

Az új FURIA felállás debütje még odébb van, ugyanis ők nem játszanak a BLAST versenykörében. Ezért az IEM Köln play-in szakaszában láthatjátok őket először július 26-tól. Az eseményt természetesen élőben, magyar nyelven követhetitek majd velünk a twitch.tv/esport1tv csatornán.

A FURIA új felállása

Andrei „arT⁠” Piovezan
Yuri „yuurih⁠” Santos
Kaike „KSCERATO⁠” Cerato
Gabriel „FalleN⁠” Toledo
Marcelo „chelo⁠” Cespedes

Nicholas „guerri⁠” Nogueira (edző)

Borítókép: FURIA


Kövess Minket!



Gamer szótár