Klumpában versenyeznél? Na még mit nem!

Klumpában versenyeznél? Na még mit nem!

A klumpák mellett az ESEA halálos ítéletét is aláírta az ESL.

Tegnap este az ESL FACEIT Csoport bemutatta a szabályzatuk legújabb változatát, amely az IEM Kölntől lép életbe. A változások között vannak nagyon fontos, a tágabb Counter-Strike ökoszisztémát érintő szabályozások. A legnagyobb mindenképpen az, hogy az ESL FACEIT-re vált ESEA-ról, ezzel újabb szeget verve a játékosok körében közutálatnak örvendő platform koporsójába. Valamint elsőre furcsának tűnő, de érthető döntések is, mint például az, hogy a játékosok nem hordhatnak a jövőben klumpát a versenyeken.

A legnagyobb rendezvényszervezők már évek óta szabályozzák a játékosok ruházatát. Elég csak a sapkák betiltására gondolni, ami a zajszűrős fejhallgatók kapcsán generált nagy vitákat évekkel ezelőtt. A jövőben viszont nem csak a fejfedőket, hanem a teljes játékos ruházatot szabályozni fogja az ESL: kizárólag a csapat mezét, hosszú nadrágot és zárt cipőt lehet hordani. Külön kiemelték, hogy ezért a rövidnadrágok, a papucsok és a különböző klumpák nem megengedettek.

Amennyiben valaki nem felel meg ennek az előírásnak, minimum 250 dolláros (~85 ezer forintos) büntetés jár érte. Ha pedig valaki sértőnek minősülő vagy nem az előírásnak megfelelő mezt visel, addig nem is játszhat, amíg azt le nem cseréli. Amennyiben az ESL-től kell megfelelő csereruhát kérni ehhez, úgy a szolgáltatás árát levonják a nyereményből és szétosztják a többi csapat között. Továbbá az így okozott csúszásért még tovább büntethetik a játékost.

Ezeket olvastad már?

A klumpákon túl változott a szabályzat nyelvezete is, mostantól CS:GO helyett CS szerepel mindenhol, ezzel is készülve a CS2-es váltásra. A csapatok neveire és logóira vonatkozó szabályok is kaptak egy olyan kiegészítést, miszerint az ESL a jövőben elutasíthatja ezek használatát, amennyiben politikai, valásos vagy sértő tartalommal bírnak. De felülbírálhatják mostantól azt is, hogy milyen szponzorok szerepelhetnek a nevekben vagy logókban a verseny során.

A meghívásokkal kapcsolatban is történt némi pontosítás, reagálva arra, hogy az elmúlt hónapban nem egy csapat három vagy akár több játékost is cserélt a felállásában. A probléma ugyanis az, hogy az IEM Köln esetében már az átigazolási időszak előtt kimentek a meghívók és a korábbi szabályzat alapján három játékos kicserélése az indulási jog automatikus elvesztésével járt volna.

Mostantól azonban ilyen esetekben az ESL felülbírálhatja ezt, ha úgy gondolják, hogy a meghívott szervezet az új magjával is képes hasonló szinten játszani, mint az előzővel. Ez még akkor is megtörténhet elméletileg, ha egy meghívott org a teljes felállását kicseréli. Ha pedig egy csapat elveszíti az indulási jogát, akkor továbbra is kaphat egyet más jogcímen. Például az EPT csereszabályzat alapján, amely általában az ESL világranglistáját használja a logikus cserék megállapítására.

Az összes szabálymódosítás elolvasható itt.

Az IEM Köln 2023 versenyét élőben, magyar nyelven közvetíti az Esport1TV az elejétől a végéig, azaz a július 25-én induló play-intől az augusztus 6-i fináléig. Tartsatok velünk, hogy ne maradjatok le az év várhatóan legjobb tornájáról!

Kövess Minket!



Gamer szótár