Egy játékos és egy teljes csapat is lemarad az IEM Kölnről

Egy játékos és egy teljes csapat is lemarad az IEM Kölnről

Vízumproblémák és trükközések is vannak az IEM Köln előtti utolsó pillanatokban.

A BIG kénytelen lesz az IEM Kölnön a frissen igazolt AWP-se nélkül indulni, míg a FORZE csapata egy az egyben lemarad a nyár legnagyobb CS:GO-eseményéről. Előbbi esetben a már általunk is tárgyalt probléma következménye az, hogy most mantuunak a partvonalról kell néznie a meccseket. A FORZE ötöse viszont rajtuk kívül álló okokból nem utazhatnak a német LAN-ra: az orosz játékosoknak vízumproblémái vannak. A helyüket ezért a megújult OG veszi át a tornán, akik az ESL bejelentése alapján a sorban következő legmagasabban rangsorolt ötösnek számítanak az ESL világranglistáján.

Ami a BIG-et illeti, náluk röviden az a gond, hogy ők nem jutott ki az IEM Kölnre – az akadémiájuknak sikerült ezt elérnie. De az ESL szabályai alapján a hely nem a szervezeté, hanem azon játékosmagé, amely a Meisterschaft tavaszi szezonjában a mérkőzések többségét játszotta. Ezért nem elég, hogy a fináléban beugró Krimbo mellé előléptették s1nt és prosust az átigazolási szezon alatt, kell még egy ember. Ez az ember pedig nem más lett, mint S3NSEY.

Ezeket olvastad már?

Az osztrák játékost idehaza valószínűleg kory egykori csapattársaként ismerhetitek, ha egyáltalán. Tavaly nyárig ugyanis a Sangalnál játszott az AWP-s, ahonnan azért került ki, mert le kellett töltse a kötelező, kilenc hónapos civil szolgálatát. Ennek végeztével viszont nem a Sangalhoz, hanem a BIG Academyhez került. Ami azt jelenti, hogy a koryval közös csapatozás óta nem játszott nagy LAN-on. Az utolsó ilyen lehetősége a PGL Antwerpen Major EU RMR-je volt, ahol 0-3-mal estek ki, ő maga pedig igen alulteljesített.

S3NSEY-en kívül változás még a BIG korábban bejelentett keretéhez képest, hogy gob b helyét az akadémiát edző TuGuX veszi át a tornán. Ennek ellenére a legendás mester, illetve az edzői stáb többi tagja is jelen lesz, hogy segítsék az új, ideiglenes felállást. Továbbá azt is fontos megjegyezni, mert korábban ez is dilemma volt, hogy nem kell BIG Academyként indulnia a csapatnak, használhatják a sima BIG nevet is Kölnben.

Az IEM Köln 2023 versenyét élőben, magyar nyelven közvetíti az Esport1TV az elejétől a végéig, vagyis a július 25-én induló play-intől az augusztus 6-i fináléig. Semmiképp se maradjatok le az év várhatóan legjobb tornájáról! Tartsatok velünk!

Borítókép: HLTV

Kövess Minket!



Gamer szótár