Újabb nyomok bukkantak fel, ekkor érkezhet a GTA 6!

Újabb nyomok bukkantak fel, ekkor érkezhet a GTA 6!

Egyre több jel mutat arra, hogy hamarosan érkezhet a GTA 6, most a Take-Two is tett egy újabb megerősítést.

Eljutottunk arra a pontra, hogy lassan felírhatjuk a naptárba 2024-be a Grand Theft Auto következő részének megjelenését? Na, talán idáig azért még nem merészkednénk, de év eleje óta több forrásból is arra mutatnak a jelek, hogy a GTA 6 2024 végén, esetleg 2025 elején jelenhet meg. Pontosabban a Microsoft még 2022 novemberében jósolta azt, hogy jövőre a boltokba kerülhet a játék, majd a Rockstar játékaival kiemelten foglalkozó bennfentes, Tez2 írta ki azt februárban, hogy már csak csiszolják a játékot és idén elindulhat a marketingkampány is. Majd szintén ő jelentkezett márciusban és azt állította, a fejlesztők számára a céldátum a 2024-es ünnepekre, tehát decemberre tehető, de sajnos ez 2025 elejére is csúszhat. Majd májusban a Take-Two Interactive (a Rockstar Games anyavállalata) a befektetői találkozóján elárulta, hogy a következő pénzügyi évre nagy ugrással számolnak az eladásokban, amit "számos úttörő cím" megjelenése fog elősegíteni.

Ezzel eljutottunk a jelenig, ahol ismét a kiadó lépett elő és közölte, hogy a vállalat a 25. pénzügyi évre jelentős bevételnövekedést vár. Ez ismét arra utalhat, hogy ebben az időszakban jelenik meg a GTA 6. A legutóbbi eredménybeszámolóban a Take-Two vezérigazgatója és elnöke, Strauss Zelnick elmondta: „továbbra is biztosak vagyunk abban, hogy üzletünket egy jelentős fordulópontra pozícionáljuk a 2025-ös pénzügyi évre, amely véleményünk szerint új rekordszintű működési teljesítményt tartalmaz majd". Miért lehetséges ez és mikor is lesz pontosan?

Ezeket olvastad már?

Take-Two 25. pénzügyi éve 2024 áprilisa és 2025 márciusa közé tehető, tehát valamikor ebben az időintervallumban jöhet a GTA 6, ami teljesen egybevág Tez2 kijelentéseivel. Ráadásul a Take-Two összesen 8 milliárd dolláros nettó árbevételt vár jövőre. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 5,5 milliárd dolláros pénzügyi évre vonatkozó előrejelzéssel szemben a Take-Two 2,5 milliárd dolláros növekedést vár jövőre. Márpedig nehéz elképzelni, hogy ekkora növekedést mi mással tudna hirtelen elérni a cég, mint a GTA 6-tal.

Ez azt is jelenti, ha ez az elmélet igaz, és valóban nagyjából másfél év a legújabb Grand Theft Auto rész, akkor a leleplezés sem lehet már messze. Persze már sok jel mutatott arra, hogy közeleg a bejelentés, így ezzel kapcsolatban se legyenek túl nagy elvárásaink, de ősszel lesz 10 éves a GTA V, ami akár egy jó alkalmat is adhat erre. Szerinted bekövetkezik végre az, amire évek óta várunk?

Kövess Minket!



Gamer szótár