Az FBI miatt nem lehetett lebuktatni az amerikai bundázókat?

Az FBI miatt nem lehetett lebuktatni az amerikai bundázókat?

Újabb szeg került az ESIC koporsójába, miután kiderült, hogy futni hagyták a bundázókat.

Lassan három éve tudunk arról, hogy az észak-amerikai Counter-Strike-ban kiterjedt, szervezett bundázás volt. Richard Lewis mellett az ESIC (Esports Integrity Commission, azaz E-sport Integritási Bizottság) is vizsgálódott az ügyben, majd egy ponton az amerikai FBI (Szövetségi Nyomozó Iroda) is érdeklődni kezdett a bundázások miatt. Akkoriban mind azt gondoltuk, hogy ekkora érdeklődés mellett gyorsan pont kerül ennek a mondatnak a végére. Aztán eltelt közel három év és pontosan ugyanott tartunk még ma is, ahol 2020-ban. De mi történt?

Nos, az ESIC főbiztosa, Ian Smith szerint nem sok. Smith-szel nemrég az INSITE készített egy interjút, ebben pedig azt mondta az ESIC első embere az NA-bundázás körüli csendről – szembemenve mindazzal, amit évekkel ezelőtt állítottak –, hogy nem volt elég bizonyítékuk és pénzük, hogy bizonyos fogadóirodák nem akartak közreműküdni velük, továbbá azt, hogy ő maga más dolgokra koncentrált. Korábban arról volt szó, hogy a bundázástól fertőzött ESEA MDL liga játékosainak egy jelentős hányada, 34 fő bűnös lehet. Mostanra ebből az lett, hogy „öt vagy hat” olyan játékos lehet Smith szerint, akire bármit is rá tudnának bizonyítani, de őket is hagyják inkább futni, mert már nem játszanak aktívan. Vagyis a nagy bundázási ügy vizsgálata lényegében bármilyen következmény nélkül véget ért.

Ezeket olvastad már?

Az ESIC retchy és 4pack 2021-es eltiltása óta semmit sem kommunikált az ügyben és most is csak egy szinte véletlenszerűen felkapott interjúból derült ki az, hogy mégis mire jutottak az észak-amerikai bundázás felkutatásában. Sokáig úgy gondolták a bennfentesek, hogy az FBI közbelépése miatt csitult el az ESIC és rájuk várnak, miattuk nem oszthatják ki az eltiltásokat – Smith erről is beszélt:

„Nagyon eltérő prioritásaik voltak. Mi a játékosokat, a sportot, a résztvevőket szabályozzuk. Őket elsősorban a fogadóirodák érdekelték, akik illegális piacokat kínáltak az Egyesült Államok lakóinak és polgárainak. Őket az érdekelte, hogy hogyan tesznek fogadásokat ezek az emberek olyan helyekről, ahol a fogadás illegális. Fel akarták számolni azokat a fogadóirodákat, amelyek illegálisan működtek az Egyesült Államokban. A köztük és köztünk folyó kommunikáció a fogadóirodákról szólt, nem a játékosokról... A szabályaik viszont meggátolják azt, hogy az általuk gyűjtött bizonyítékot átadják nekünk. Szóval nem mondhatják el nekünk azt, amit ők találtak, egy esetleges tárgyalásig nem adhatnak át semmit...”

Smith szerint az FBI közbelépése azért is problémás volt, mert ezek az illegális fogadóirodák azóta nem hajlandóak velük együttműködni. Ami nem meglepő, hiszen mint Smith is mondta, „senki sem akarja, hogy az FBI kopogtasson az ajtaján”. Ha a fogadóirodák bármilyen információt adnának az ESIC-nek a náluk bundázó emberekről, azzal rögtön a nyomozók céltáblájára tennék magukat és kinyírnák az illegális üzletüket. De miután senki sem beszél, az ESIC nyomozása sem halad, így lényegében az egész vizsgálat következmények nélkül elhalt.

Persze mindez évekkel azután, hogy nagy csinnadrattával bejelentették az észak-amerikai Counter-Strike-ot fertőző probléma kivizsgálását, vajmi kevés kifogásnak. Nyilván Smith is tudja ezt. De szerinte itt jön be a képbe az, hogy kevés az erőforrásuk, ezért nem foglalkozhatnak olyan dolgokkal, amelyek évekkel ezelőtt történtek. Ugyanezt okolja a kommunikációjuk hiányánál is. Azonban az ESIC problémái mára jóval nagyobbak ennél, hiszen a coaching bug körüli blamázsok vagy HUNDEN nagy visszatérése mind-mind aláásták az integritási bizottságba vetett bizalmat. Ezt pedig nagyon nehéz, sőt, már-már lehetetlen lesz helyretenniük, hiszen a kevesebb bizalom egyben azt is jelenti, hogy kevesebben akarnak pénzt adni nekik, ezáltal a jövőben sem lesz elég erőforrásuk jobb munkát végezni. Ennek ellenére Smith nagy változásokat ígér a szervezetnél – már azoknak, akik ezt még elhiszik.

Kövess Minket!



Gamer szótár