Egy szaúd-arábiai herceg lett az IESF új elnöke

Egy szaúd-arábiai herceg lett az IESF új elnöke

Tovább nő a szaúdiak befolyása az e-sportok világában.

Az ESL FACEIT Csoport felvásárlása óta másfél év telt el. Ahogyan az várható volt, ezidő alatt csak még nagyobb lett Szaúd-Arábia befolyása az e-sportok, főképp a Counter-Strike piacán. A Vision 2030 nevű, olaj utáni jövőt megalapozó tervük részeként lassan már mindenben lesz érdekeltségük a versenyektől a szervezetekig. De ha ez sem lenne elég, akkor most már az IESF elnöke is a szaúdi királyi családból ered, hiszen az előző elnök, Vlad Marinescu lemondásával Faisal bin Bandar Al Saud herceg veszi át a szövetség vezetését.

Faisal herceg korábban az IESF globális alelnöke volt és egyelőre csak ideiglenesen vezetheti a 140 tagot számláló IESF-et, de igen valószínű, hogy a jövőben megtarthatja majd ezt a pozíciót. Richard Lewis ugyanis feltárta Marinescu lemondólevelét, amelyben Faisal herceget tartja a legalkamasabb jelöltnek a leköszönő elnök. A levél szerint az IESF következő célja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismerésének kivívása, valamint a kiadókkal való szorosabb kapcsolatok kiépítése lesz. Előbbiről nemrég pont Szaúd-Arábiában tárgyaltak a felek, míg utóbbi biztosan könnyű feladat lesz, miután a szaúdiak befektetési alapja, a PIF, folyamatosan vásárolja a kiadók részvényeit.

Ezeket olvastad már?

Egy ideje már lehetett sejteni, hogy a szaúdiak szeretnének többet beletenni az IESF-be. Akkor vált ez nyilvánvalóvá, amikor szeptemberben bejelentették, hogy a 2024-es Világbajnokságot Rijádban, vagyis a szaúdi fővárosban rendezik – vélhetően rengeteg állami támogatás segítségével. Ugyanis Faisal herceg számára technikailag korlátlan erőforrások állnak a rendelkezésére a Vision 2030 miatt. Csak úgy, mint a rokonának, az ESL FACEIT Csoport felett álló Savvy Gaming Group elnökének, Mohammed bin Salman koronahercegnek is. Így legalább nem kell aggódniuk amiatt, hogy korrupcióval vádolják meg őket – nem úgy, mint a jászvásári VB előtt állítólag 750 ezer dollárt eltűntető Marinescunak.

Mint Richard Lewis is írja, a királyi család mindkét említett tagja aktívan részt vett az idei Gamers8 szervezésében: a fesztivált a szaúdi e-sport szövetség szervezte (ennek szintén Faisal az elnöke) az ESL FACEIT Csoport bevonásával. Ezért egyáltalán nem lenne meglepő, ha a jövőben az IESF is kihasználná a házon belüli eszközöket. Jogos kérdésfelvetés lehet egyébként, hogy a szaúdiaknak mi szüksége van az ESL-en kívül bármely más rendezvényszervezővel foglalkozni. Erre szintén a Vision 2030 ad választ: az a szaúdiak terve – az emberi jogi problémákat elfedő kulturális befolyás szerzésén, azaz a sportmosáson túl –, hogy 2030-ra 39 ezer új munkahelyet és 13,3 milliárd dollárnyi GDP-növekedést érjenek el, ehhez pedig rengeteg már létező és irányításra váró nemzetközi projekten keresztül vezet az út.

Kövess Minket!



Gamer szótár