Meglepően erős vas kell a Silent Hill 2 remake alá

Meglepően erős vas kell a Silent Hill 2 remake alá

Egy kicsit azért jobb konfig kell a játékhoz, mint a Resident Evil remakek esetében.

A Silent Hill rajongók egyik szeme sír, a másik meg nevet. Nevet, mert a Konami nem is olyan régen arról számolt be, hogy egy halom játékkal bővül a franchise a következő években. Ezek közé tartoznak új és a már meglévő címeknek a felújított változatai is. Továbbá sír, mert a sorban az első az Ascension volt, ami nagyon nem talált be és a közösség nagy részének abszolút nem nyerte el a tetszését, mivel ez gyakorlatilag egy interaktív horror televíziós sorozat, amely a Silent Hill videojáték sorozat univerzumában játszódik.

Ezeket olvastad már?

Egy fokkal jobb hír, hogy úton van a következő projekt is, a Silent Hill 2-nek azonban pontos megjelenési dátuma még nincs – egyelőre csak egy kiszivárgott dátumról pletykálnak a neten. A Steamre pedig felkerült a játék gépigénye is, amely első olvasatra egy kicsit vaskosnak tűnik. Már a minimum konfig is kissé érdekesre sikeredett, hiszen egy Resident Evil 4 remake esetében nem kellett ilyen combos gép, itt pedig alapból 1080-as videókártyára lesz szükség. Nyilván az is nagy segítség, hogy a játék tartalmazza a DLSS és az FSR beállítási lehetőségeket – legalábbis ezt sugallja a leírás is. A leírás szerint ugyanis az ajánlott rendszerövetelménynek lehetővé kell tennie a játékot közepes minőségi beállításokkal 60 FPS-en vagy magas minőségi beállításokkal 30 FPS-en, FullHD-ban (vagy 4K-ban DLSS vagy hasonló technológia használatával). Ez úgy tűnik azt jelenti, hogy 1440p-ben vagy 4K-ban a 60 FPS-hez még erősebb gépre lesz szükség:

Összehasonlítva a márciusban napvilágot látott Resident Evil 4 remake-kel, videókártya terén például jóval barátibb volt a Capcom játéka az ajánlott gépigény tekintetében:  AMD Radeon RX 5700 / NVIDIA GeForce GTX 1070.

Silent Hill 2 remake Minimum gépigénye:

  • GPU: Nvidia GeForce GTX 1080 / AMD Radeon RX 5700
  • CPU: Intel Core i5-8400 / AMD Ryzen 3 3300X
  • RAM: 12GB
  • Operációs rendszer: Windows 10 64-bit
  • Tárhely: 50GB available space
  • DirectX: DX12

Ajánlott gépigény:

  • GPU: Nvidia GeForce RTX 2080 / AMD Radeon RX 6800 XT
  • CPU: Intel Core i7-8700K / AMD Ryzen 5 3600X
  • RAM: 16GB
  • Operációs rendszer: Windows 11 64-bit
  • Tárhely: 50GB available space
  • DirectX: DX12

Kövess Minket!



Gamer szótár