Magyar csapat is az esélyesek között a PGL Major kvalikon

Magyar csapat is az esélyesek között a PGL Major kvalikon

Több magyar csapatnak is lehet szurkolni majd a következő hetekben és szükségük is lesz rá, hiszen nagyon kemény selejtező vár rájuk.

Holnap hivatalosan is elrajtolnak a PGL Major Koppenhága selejtezői. Ha eddig nem tetted volna, még jelentkezhetsz az első alkalomra. De azt már most garantáljuk, hogy nem lesz könnyű dolga senkinek, hiszen egészen komoly ötösök is a nyílt kvaliról kezdik meg a Koppenhágába vezető útjukat. Köztük van például a magyar többségű PERA csapata is, ahol Aaron, msN és Kamion játszanak, valamint SZLOBESZKOV látja el az edzői feladatokat. Azonban egészen jó eséllyel indulnak a srácok ezúttal, hiszen ők lesznek a HLTV alapján a második legmagasabban rangsorolt felállás a selejtezők során.

De kik ellen bizonyíthat a jelenleg a világ 41. helyén álló PERA? Nos, a legnagyobb falat talán az új Heroic lesz. A dán ötösük felrobbanása után három új játékost és egy edzőt is igazolt a norvég szervezet. Kyxsanra, nicoodozra, NertZre, TeSeSre, sjuushra és sAwra nagy feladat vár most, hiszen ez lesz egyben a debütjük is. Hatalmas lesz a nyomás, mert ilyen játékosokkal egy ilyen org égisze alatt csakis a továbbjutás elfogadható eredmény. Szintén veszélyes még az Anonymo lengyel csapata, az ukrán B8 a fiatal tehetségek miatt, a Goldennel erősítő GODSENT, az Alliance első Counter-Strike csapata, az ALTERNATE aTTaX és a nyáron összeállt 00Nation. Persze annyi hely akad, hogy az eddig említett felállások mindegyike elérje a zárt szakaszt.

Ezeket olvastad már?

Szóval nézzük meg, hogy kik okozhatnak nagy meglepetéseket még! A SINNERS oskar és NEOFRAG visszatérése miatt egyértelműen a veszedelmes ellenfelek közé tartozik. A Sangalt sem szabad leírni, hiába váltak meg tavaly koryéktól. A HLTV top 100 csapatok közül érdemes lesz figyelni még a Rush B-re, a Gucci Gaming Academyre, a BETERAra, a bolgár The Chosen Fewra, az IKLAra, az Espionage-ra, az Entropiqra és a PALOMAra. De persze nem mehetünk el egy másik magyar csapat mellett sem, igaz, őket nem sorolta még be a HLTV. Nem másról, mint a Honvédról van szó, akik a makszi, flasi, NONS3NS, strong3r és James8k alkotta ötössel indulnak. Őket ugyan nehéz jelenleg az esélyesek közé sorolni, de pár meglepetést okozhatnak, aztán ki tudja, hogy meddig jutnak még.

A selejtezős meccseket rengetegen fogják közvetíteni világszerte, így folyamatosan érdemes lesz keresni a lehetőségeket Twitch-en, hogy a magyar csapatokat is elcsípjétek. Egy kis bíztatás biztosan jól fog esni nekik!

Kövess Minket!



Gamer szótár