5 dolog, amit nagyon szeretnénk látni a Cyberpunk 2077 folytatásában

5 dolog, amit nagyon szeretnénk látni a Cyberpunk 2077 folytatásában

Ha ezekből már csak néhány bekerülne, sokkal jobb élményt nyújtana a második felvonás

A Cyberpunk 2077 hosszú utat járt be a 2020-as megjelenése óta, és sok rajongónak még mindig megoszlik a véleménye róla. Ez abból fakad, hogy elképesztően nagy elvárásokat generált a CD Projekt Red az előzeteseivel és az addig megosztott ígéretekkel, miközben a játék debütálása mindmáig az egyik legszégyenteljesebb eseménynek mondható a videójátékos történelemben. Ettől függetlenül a sok-sok javításnak hála mára már egy nagyszerű címről beszélhetünk, amit a Phantom Liberty és a 2.0-ás frissítés csak fokozni tudott. Azóta pedig az is kiderült, hogy bizony javában készül a második része, amelyről jó néhány új információ is napvilágot látott már.

Mivel a Cyberpunk 2077 csak egyetlen nagyobb DLC-t kapott, ezért egyre inkább fokozódik az izgalom, hogy vajon mikor mutatja majd be a CD Projekt Red az első kedvcsinálóját a Project Orion néven elhíresült folytatásról. Mi most azt is összeszedtük éppen ezért, hogy vajon mivel bővülhetne a második epizód, hogy még jobb élménnyel ajándékozzon meg minket.

Első szám, harmadik személy

Amennyire jól működik a játék FPS módban, olyannyira jók lehetnének a átvezetők harmadik személyben. Nem csak jobban bele tudnánk élni magunkat a szerepbe, de a ritka részletes testreszabhatóság is hasznosabb lenne, ha időnként tükör nélkül is megcsodálhatnánk a karakterünket. Természetesen a második rész is alapvetően megőrizné az FPS stílust, de amikor átveszi felettünk a játék az irányítást, akkor nem bánnánk, ha egy külső kamerából láthatnánk az eseményeket.

Ezeket olvastad már?

'Életre szóló' döntések

Ha megnézzük a CD Projekt Red korábbi munkáit, akkor a The Witcher 3 Wild Hunt egyértelműen kiemelkedik közülük, ami nem véletlen, hiszen a rajongók imádták a játék magával ragadó narratíváját és karaktereit is. A történet során elég sok olyan döntést kell hozni, amelyek kulcsfontosságú szerepet játszanak a folytatásban, és ezáltal hatással vannak a végkifejletre is. Bár a Cyberpunk 2077-ben is többféle befejezés lehetséges, ezeknek csak közvetlenül a végén van jelentőségük. Ezért lenne jó, ha ezt már korábban meglépnék a fejlesztők, és ezzel nem csak izgalmasabbá tennék a második felvonást, de az újrajátszhatóságra való hajlandóságot is növelnék.

Az a fránya erkölcs

Ha már az egész játék során meghozott döntésekről beszélünk, a Rockstar Red Dead Redemption 2 tökéletes példája egy ilyen rendszernek, ahol minden tettünknek, különösen a barangolás során történteknek lesz némi hatása Arthur Morgan életére. Akár úgy döntenek a játékosok, hogy törvényen kívüliek lesznek, és mindenkit megölnek, akit csak látnak, akár törvénytisztelő állampolgárként viselkednek, mindenek nyoma van a játék erkölcsi rendszerében, és még Arthur viselkedését is megváltoztatja egyes karakterekkel szemben.

Bár a Cyberpunk 2077 folytatásának élményét nem ez fogja megalapozni, de a morális rendszer bevezetése valamilyen formában még érdekesebbé tenné a játékot. Ezzel is mutatva, hogy minden cselekedetnek következménye van. Részben ezért is volt olyan sikeres a Red Dead Redemption 2.

Értelmes kasztok

A Cyberpunk 2077-ben három közül is választhattunk: Corpo, Street Kid és Nomad. Szinte semmilyen nyoma nem volt a játék során, hogy melyik mellett tettük le a voksunkaat. A megjelenés előtt azt vártuk, hogy majd nagyban eltérnek egymástól ezek az életutak, de sajnos csalódnunk kellett. Erre mindenképpen rá kellene tenni egy lapáttal, és bár nem egyszerű ezt megvalósítani egy ilyen hosszú sztori esetében, de mégis egy nagyszerű adaléka lenne a második résznek.

Fellegekben járunk

Na jó, nem kellene ilyen magasságokba eljutni, de légyszi, rakjanak bele repülő autókat. A játék láttán időnként simán eszembe jutott az Ötödik elem, mikor Bruce Willis Korben Dallasként suhant át a városon a taxijával, miközben üldözte őt a rendőrség. Igazi látványorgia volt a szemnek, hát mégha át is lehetne élni, akkor azt hiszem senki sem panaszkodna, főleg, egy ilyen elképesztően fejlett jövőt látva. Már az is fura számomra, hogy egyáltalán nem lehet utazni valami spéci járgánnyal a levegőben.

Kövess Minket!



Gamer szótár