107 nap alatt beváltotta a hozzáfűzött reményeket a Marvel's Spider-Man 2

107 nap alatt beváltotta a hozzáfűzött reményeket a Marvel's Spider-Man 2

3 hónap után fellégezhetnek a befektetők is.

Az Insomniac Games nagyszerűen nyúlt hozzá az egyik legnépszerűbb szuperhős történetéhez 2018-ban, és úgy vitték képernyőre Pókembert, hogy rajongók milliói imádták az 'új' Peter Parkert. Ezt később sikerült a következő szintre emelniük, hiszen Miles Moralest is a lehető legjobb módon építették bele a sztoriba. 2023-ban aztán összeállt a duó, és a második részben együttes erővel vették fel a harcot a gonosztevőkkel, emellett egymással is meggyűlt a bajuk, illetve a magánéletüket is menedzselniük kellett.

Ezeket olvastad már?

A fő történet, az akció, a varázslatos New York és a sok felfedezni való pedig ismét betalált a játékosoknál, nem véletlenül számít az egyik legsikeresebb videójátékos franchise-nak manapság a Marvel's Spider-Man. A fejlesztőcsapat pedig most nagy örömmel tudatta azt is, hogy február elejére elértek egy újabb álomhatárt, mivel 10 milliónál is több példányt sikerült értékesíteniük a második részből. A Sony korábban azt nyilatkozta, hogy a Spider-Man 2 volt a PlayStation Studios leggyorsabban fogyó játéka az első 24 órában, miután az exkluzív játékból egy nap alatt több, mint 2,5 millió darab talált gazdára. Ezzel a konzolos eladásokat illetően a Spider-Man 2 megelőzte még a God of War Ragnarököt is.

A Spider-Man 2-t aztán mindössze 11 nap után már ötmilliónál is többen vásárolták meg. Most pedig megerősítést nyert, hogy 107 nap után a 10 milliós álomhatárt is maga mögött hagyta a játék. Hogy ezt még inkább kontextusba helyezzük, a Marvel's Spider-Man első része, amely 2018-ban jelent meg PlayStation 4-re, 80 nap után kilencmillió, 325 nap után pedig 13,2 millió példányban kelt el.

Az Insomniac-tól tavaly év végén ellopott adatok nyilvánosságra hozatala során kiderült, hogy belső aggodalomra adtak okot a fejlesztő játékainak növekvő költségei. A Kotaku beszámolója szerint a Spider-Man 2 fejlesztési költségei 30 millió dollárral meghaladták az eredeti 270 millió dolláros költségvetést, és végül 7,2 millió darabot kellett volna eladni belőle, hogy nullszaldós legyen a projekt. A legfrissebb eladási adatok szerint a Spider-Man 2 mostanra már nyereséges, bár ezt a Sony maga még nem erősítette meg.

Míg a Spider-Man 2-vel a jelek szerint elérték, és meg is haladták a kitűzött célokat, a nagyobb franchise-ok tekintetében gyenge év vár a játékosokra ezen a konzolon. A Sony ugyanis elmondta, hogy 2025 áprilisa előtt nem ad ki egyetlen nagy folytatást sem, kizárva ezzel a God of War és a Spider-Man új részeit.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések