Visszatérhet a gyökereihez a Respawn Entertainment, készül az új Titanfall

Visszatérhet a gyökereihez a Respawn Entertainment, készül az új Titanfall

Egy bennfentes szerint újra ellátogathatunk majd a Titanfall világába. De nem úgy, ahogyan gondolnánk.

Jómagam abba a legfeljebb tíz főt számláló csoportba tartozom, akik annak idején előrendelték a Titanfall első részét. Ne kérdezzétek, hogy hogyan vagy miért, én sem emlékszem már rá. Arra viszont igen, hogy mennyi ideig viszolyogtam utána a folytatástól, miközben az egy mérföldekkel jobb játék lett. Főleg a kampány miatt imádták sokan a Titanfall 2-t, csak hát az első rész fogadtatása után nem adtak el belőle eleget, a Respawn Entertainment pedig Star Wars játékok fejlesztésébe kezdett, így a franchise a polcra került. De talán most ez megváltozhat, hála egy rejtélyes, új játéknak.

Egy bennfentes, Jeff Grubb a Game Mess Mornings műsorában mesélt a Respawn Entertainment helyzetéről. A nemrég leépítéseken átesett EA-s stúdió ugyan törölt egy mandalórira épülő projektet. De ez még nem jelenti azt, hogy az idők végezetéig a Star Wars Jedi-széria marad az egyetlen dolog, amin dolgozhatnak. Sőt, Grubb szerint a Titanfall 1 és 2 rendezője, Steve Fukuda jelenleg is egy, a Titanfall univerzumában játszódó kalandon ügyködik!

Ezeket olvastad már?

Viszont rögtön el is kell szomorítsunk mindenkit, mert ez valószínűleg nem egy Titanfall 3 lesz, ha hihetünk a Respawnt vezető Vince Zampellának. Grubb sem tudta pontosan, hogy hogyan szeretnék Fukudáék bővíteni a Titanfall világát, ha nem egy folytatással. De ő úgy gondolja, ha valakik, akkor a Respawn Entertainment emberei képesek lesznek kitalálni ezt. Korábban például volt egy olyan ötletük, hogy az Apex Legends univerzumához hasonlóan csinálnak egy Titanfall Legendset, ami egyjátékos kampányt kapott volna és abban az univerzumban is játszódik. Igaz, végül ebből semmi sem lett, hiába egy igazi aranytojást tojó tyúk az EA-nek az Apex Legends.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Ez volt minden idők egyik legnagyobb égése: így bukott le a Fallout 76 Collector’s Edition

Ha egy játék nem úgy sikerül, ahogyan azt elvárná egy rajongó, akkor jogos lehet a kritikája. Ez történt sokakkal is a Fallout 76 esetében is 2018-ban, ám összességében nem is ez verte ki a biztosítékot, hanem a 300 dolláros Collector’s Edition-hoz kapcsolódó 'baki' tette fel az i-re a pontot.Most kiderült, hogy még a Bethesda vezetősége is felháborodott a vászontáska miatt, ami olcsónak és igénytelennek bizonyult.

Közvetítések