Egyetlen fotóból élethű videót csinál rólad a Microsoft mesterséges intelligenciája

Egyetlen fotóból élethű videót csinál rólad a Microsoft mesterséges intelligenciája

A tudomány és az emberiség jólétének nevében a Microsoft és egy csapat kutató csináltak egy AI-t, amivel bárkinek a személyazonosságát el lehet lopni minimális befektetéssel. Ez tuti nem fog visszasülni még a jövőben.

Ha eddig nem féltél a mesterséges intelligenciától és a deepfake-ektől, hiszen azzal csak hírességeket lehet megkárosítani (meg Duna TV-s műsorvezetőt lehet vele csinálni), akkor rossz úton jártál. A Microsoft ugyanis bemutatta a VASA-1 nevű kutatását, amely lényegében arról szól, hogy egyetlen portréfotó és rövid hangfelvétel alapján képesek bármit kimondatni az AI-jal egy videó formájában. Mindezt pedig nem a szokásos, teljesen kamunak tűnő hanglejtéssel, mimikával teszik, hanem olyan élethűen, hogy lehet még akkor sem tudnád megállapítani, hogy ez most igazi videó vagy sem, ha Te magad szerepelnél benne.

A VASA-1 a Microsoft egy korábbi, VAS nevű kutatásának folytatása. A VAS (Visual Affective Skills) még arról szólt, hogy egy statikus képből csináljanak mozgót. Az új modell viszont már képes egy kisméretű fotóból 512x512-es felbontású, 40 FPS-sel futó videót kreálni, amelyen egy személy szerepel úgy, hogy beszéd közben az ajkai, az arcának legapróbb rezdülései is hitelesnek tűnnek. Ha pedig még ezt egy kicsit fel is akarják turbózni, akkor lehetőség van rá, hogy az AI-videóban pár gombnyomással meghatározzák a szereplő hangulatát, ezzel ráerősítve a mondandójára:

A fentebb is látható, valós idejű demóban azt láthatjuk, hogy egy NVIDIA RTX 4090-nel felszerelt gépen hogyan működik a VASA-1. A videóban szereplő személyek természetesen nem valódiak, hanem AI-jal generáltak – részben ezért apróbb hibák előfordulhatnak. De a kutatók szerint mindössze 170 ezredmásodpercnyi késletetéssel 40 FPS-ses felvételt generál a program, ha online streaming módban használják. Mindez azt jelenti, hogy már egy ma is igen könnyen elérhető, a személyazonosság-lopásra több mint alkalmas eszközt csináltak, amivel tuti soha senki nem akar majd visszaélni – remélem érzitek az iróniát. A projekt oldalán egyébként temérdek hasonló videót nézhettek még meg.

A kérdés csupán az, hogy mi szükség van erre? Nos, a kutatók szerint az elképesztő mértékű kockázat ellenére ebben a technológiában „lényeges pozitív lehetőségek” vannak. Így például olyan dolgokra használható, mint az „oktatási méltányosság növelése, a kommunikációs problémákkal küzdő egyének hozzáférhetősége, társaság vagy terapeutikus támogatás nyújtása a rászorulóknak.” Tényleg, pont ezekre akarja becserélni mindenki a személyazonosságát meg mindent, amit azzal el lehet lopni tőle. Köszi a Microsoftnak és a kutatóknak, hogy ezt így eldöntötték nekünk. Ja várjunk, a végén leírták, hogy ők „elkötelezték magukat amellett, hogy felelősségteljesen fejlesztik az AI-t az emberiség jólétének érdekében”. Akkor minden meg is van bocsátva, hiszen az emberiségért történt.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár