Minden, amit a LEGO Horizon Adventuresről eddig tudunk

Minden, amit a LEGO Horizon Adventuresről eddig tudunk

Gyönyörű lesz a LEGO Horizon Adventures, de aminek még inkább örülhetünk, hogy nem a tipikus LEGO-játékra kell számítani most.

Még május közepén indultak be a pletykák, hogy a népszerű PlayStation-franchise, a Horizon-széria legósított kiadást kaphat. Az első előzetesre azonban egészen a múlt hétig kellett várnunk, miután a PlayStation Showcase-en még nem érezték elérkezettnek az időt a felek a bejelentésre. De most már itt van a LEGO Horizon Adventures trailere, láthatjuk, milyen is lesz pontosan. És ha ez sem lenne elég, akkor a napokban a Sony, illetve néhány szerencsés újságíró is részletesen beszámolt arról, hogy mire kell számítani majd az idei ünnepi szezon alatt PC-re, PS5-re és Nintendo Switch-re érkező kalandban – a következőkben ezt vesszük át.

Ahogyan az alábbi előzetesben is látható, a látványra nem lehet panaszunk. A LEGO Horizon Adventures az Unreal Engine 5-ben készült és sugárkövetést is támogat. PS5-ön jobb képminőség mellett sajnos csak 30 FPS-sel lesz játszható, de teljesítmény módban ez 60-ra tornázható. A kb. 7-8 órás, de többször újrajátszhatónak ígérkező program definitív kiadása persze nyilván a PC-s lesz majd. Remélhetőleg hamarosan rendes játékmenet videóban is megcsodálhatjuk ezt a verziót, addig meg be kell érjük az alábbi felvételekkel:

Persze a látványnál is fontosabb, hogy mit és hogyan fogunk csinálni a játékban. Nos, mint kiderült, 2 fős kooperatív módban is játszható lesz a LEGO Horizon Adventures, amit vagy online, vagy a kanapén ülve tolhatunk. Crossplay-támogatás sajnos nincs, tehát különböző platformokról nem lehet együtt legózni. Említettük már, hogy kb. 7-8 órás lesz a kampány: ez egyébként a Horizon Zero Dawn történetének újramesélése lesz, viszont olyan módon, hogy az akár gyerekeknek is elérhetőbb legyen. Ráadásul az eredeti szinkronszínészek keltik életre a karaktereket, ami hatalmas pluszpont. A LEGO-játékok általában hajlamosak jelentősen átírni a sztorit vagy paródiába fulladni, itt is lehet majd ilyen elemekre számítani, bár állítólag jobb lesz az egyensúly a szokásoshoz képest.

Ami pedig a játékmenetet illeti, nem egy tipikus LEGO-játékra kell számítani, annál valamivel moziszerűbb. Aloy szinte stop-motionszerűen fog mozogni, a harcok során pedig sokféleképpen használhatja az íját: ha például tüzön át lő egy nyilat, az meggyullad és így hat az ellenfelekre, a környezetre; a hordók és egyéb tárgyak kilövése pénzt ad. A játékban persze lesznek ládák is extra tárgyakkal, pénzzel – ezeket a főcsapásról letérve lehet felfedezni majd. Aloy képes lesz hajókat, kutyaházakat, egyéb hasznos dolgokat építeni, ha különleges kockacsomókra bukkan. A Mother Tree-k sem maradhatnak el, hiszen ezeken a központi helyeken fejleszhetjük majd a cuccainkat. De a ruhánk és a kunyhónk is átalakítható lesz, a tetőre például hullámvasutat is építhetünk majd.

Ezeket olvastad már?

Egyéb érdekességek a LEGO Horizon Adventures kapcsán:

  • Az NPC-k ruházatát is változtathatjuk a Horizon-játékok és LEGO-s címekből származó tárgyakkal.
  • A világban találhatunk majd ideiglenes fejlesztéseket, egy ilyen például lehetővé teszi, hogy Varl 12 lándzsát dobjon el, de amint ez kifogy, a képesség eltűnik.
  • Egy LEGO Brick Separator nevű közelharci képességgel darabokra bonthatóak az ellenfelek.
  • A gépek kiemelt részeinek kiszedése néha új fegyvereket adhat: egy LongLeg szarva például az ellenségekhez rúgható.
  • Egy Blast Boost fejlesztés lehetővé teszi, hogy az átugrott ellenségeket felgyújtsuk.
  • A Hot Dog Cart fejlesztéssel hotdog bombákat dobhatunk a csatatérre.

Kövess Minket!



Gamer szótár