Ez is megértük: AI által készített skineket adott el a CoD MW3 játékosainak az Activision

Ez is megértük: AI által készített skineket adott el a CoD MW3 játékosainak az Activision

Ki hitte volna, hogy ilyen dologra vetemedne az egyik legnagyobb játékfejlesztő?

Egy jelentés szerint mesterséges intelligencia által generált skineket adott el a Modern Warfare 3 játékosainak a kiadó. A beszámoló szerint egyre több cég kénytelen AI technológiát használni a munkafolyamatok felgyorsítására, leegyszerűsítésére és támogatására.

A WIRED közzétett egy vizsgálatot arról, hogy a legnagyobb játékfejlesztők, mint az Activision Blizzard és a Riot Games hogyan szeretné integrálni a generatív AI használatát a játékfejlesztési folyamataikba. Ebből az olvasható ki például, hogy előbbi vállalat már 2023 elején elkezdte bevonni a játékaiba a mesterséges intelligenciát, és még ugyanezen év júliusára hozzáférést biztosítottak a GPT-3.5-höz, majd jóváhagyták a fejlesztőknek bizonyos generatív AI-eszközök használatát a koncepciórajzok és marketinganyagok elkészítéséhez.

2023 végére állítólag már el is adtak egy AI által létrehozott kozmetikumot a Modern Warfare 3-ban. Bár azt a WIRED nem hozta nyilvánosságra, hogy melyik kozmetikai csomagról van szó, de egybehangzó állítások szerint a Yokai's Wrath elnevezésű jutalmat köszönhetjük a mesterséges intelligenciának.

A Yokai's Wrath Operator bundle 2023 decemberében jelent meg a shopban, az ára pedig 1500 CoD pont volt, ami nagyjából 15 dollárnak felel meg. Az sem derült ki, hogy a csomag melyik része készült teljes egészében az AI felhasználásával. Tartalmát tekintve kaptunk egy Operator skint, egy fegyver Blueprintet, egy Calling Cardot, egy fegyver matricát és egy töltőképernyőt is.

A WIRED szerint a CoD fejlesztői engedélyt kaptak arra, hogy olyan generatív AI programokat is segítségül hívhassanak, mint a Midjourney és a Stable Diffusion.

Alig több, mint egy hónappal a csomag megjelenése után a Microsoft elbocsátott 1900 Activision Blizzard és Xbox munkavállalót. A WIRED által megszólaltatott Activision-alkalmazott szerint a megmaradt dizájnerek kénytelenek AI-t használni munkájuk során.

Ezeket olvastad már?

A Riot Games is érintett volt a vizsgálatban, és úgy tűnik kísérleteztek egy házon belüli generatív mesterséges intelligenciával, azonban ez elvileg végül nem látott napvilágot. Az Activision Blizzard eközben még nem kommentálta a jelentést.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Goals X Games: Foci és gaming egy pályán a Groupama Arénában

A Fradi otthonában, a Groupama Arénában szervez Goals x Games eseményt május 1-én a Magyar Telekom és az FTC. A megmérettetés sajátossága, hogy a résztvevők kispályás fociban, és a népszerű online videójátékban, az EA FC 26-ban egyaránt megméretik magukat, és összesített eredményük alapján hirdetnek győzteseket. A döntőbe jutott csapatok egy gálameccsen a népszerű tartalomgyártókkal, Nessajjal, Cristijannal és a Freestyle FC tagjaival együtt focizhatnak. Az ingyenes, de regisztrációhoz kötött program ferencvárosi házigazdája Botka Endre, az FTC és a magyar válogatott labdarúgója.

Közvetítések