Na most akkor késik a Grand Theft Auto 6 vagy sem?!

Na most akkor késik a Grand Theft Auto 6 vagy sem?!

A kiadó egy hivatalos közleményben reagált az aggodalmas pletykákra.

A hónap elején a GTABase egyik munkatársa azt állította, hogy hiába lengették be a Grand Theft Auto 6-ot jövőre, belsős körökben már az elcsúsztatására készülnek. Állítólag a tervezett 2025 őszi megjelenési időszak helyett a játék 2026 elejére/közepére tolódott, és elvileg ezt olyan elismert iparági bennfentesekkel tudta meg, mint a Bloomberg munkatársa, Jason Schreier.

Az elhangzottakat viszont még senki sem erősített meg, de persze ez a hír bőven elég volt ahhoz, hogy az izgatott GTA-rajongók összeomoljanak. Egy korábbi Rockstar-fejlesztő később azzal próbálta megnyugtatni a kedélyeket, hogy valószínűleg még túl korai lenne a Rockstar számára dönteni erről. Most pedig a kiadó Take-Two Interactive is megszólalt az ügyben és tiszta vizet öntöttek a pohárba. A cég 2024-es éves jelentése szerint a GTA 6 továbbra is az eredeti megjelenési időszakon belül várható.

Ha viszont bárki is egy kicsit jobban elmerül a posztban, akkor kirajzolódik, hogy a Take-Two Interactive egyértelműen fogalmaz. Elmondásuk alapján a Rockstar Games továbbra is gőzerővel dolgozik a franchise-on, és a terveik szerint a Grand Theft Auto VI-ot 2025 őszén szeretnék piacra dobni. Ez pedig nagyjából azonnal semmisé teszi az összes ennek ellentmondó pletykát.

Ez bejegyzés egyelőre csillapította a kedélyeket, de ez nem jelenti azt, hogy nem indul útjára egy másik szóbeszéd. A Rockstar ugyanis a GTA 3 óta szinte minden játékát elcsúsztatta, van amit csak egy héttel, de akadt egy éves késés is. Mindkét Red Dead Redemption játékot kétszer is elhalasztották megjelenésük előtt, és még a GTA 5 next-gen debütálása is további négy hónapot váratott magára. Ezek után tehát nehéz elképzelni, hogy jövő ilyenkor már szinte a kezünkben érezhetjük a hatodik felvonást.

A Bloomberg munkatársa, Jason Schreier szerint benne van a levegőben, hogy a Grand Theft Auto 6 késni fog, mert bár ez a cím hatalmas jelentőséggel bír a Take-Two Interactive pénzügyi eredményeit illetően, a Rockstar múltja azt sugallja, simán eltolhatják egy későbbi időpontra a megjelenési időpontot. Egyelőre nem tehetünk mást, mint várunk, türelmesen.

Borítókép forrása: igdb.com Rockstar Games press kit

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár