A babás túlélőjátéknál bizarrabb dolgot ezen a héten nem fogsz látni

A babás túlélőjátéknál bizarrabb dolgot ezen a héten nem fogsz látni

Persze, hogy egy játékot sem lehet úgy megcsinálni, hogy ne legyen legalább egy bizarr csavar benne.

Furcsa indie játékok mindig is voltak, mindig is lesznek. Ezen kár is fennakadni, pláne az évben, ami már olyan címeket adott nekünk, mint a szigorúan nem pokémonos Palworld, a shotis lovagokkal és tankokkal felvonuló Kingmakers vagy az őrült mókusos móka, a Squirrel with a Gun. De sosem szabad elfeledni, hogy az ígéretes vagy jól elsült poénokra mindig jut tíz másik, amitől először lefejeljük a billentyűzetünket, majd feleszmélve, hogy az mennyit ér, cserében mennyire törékeny, arrébb tesszük, hogy aztán inkább az asztalon vezessük le akármilyen érzelem is fogott el bennünket.

A Wittle Mistakes nevű csoda egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozik. Ebben a játékban egy babával játszhatunk, ami fura, de nem a világ vége. Ám az elsőre ígéretes akadálypályás jeleneteket követően valamiért kiderül, hogy szörnyű erők leselkednek a csecsemőre és az egész átfordul egy, a túlélőzsáner legalja minőségét képviselő katyvasszá, mert ugye kell egy csavar:

De ez még nem minden! A Wittle Mistakest fejlesztő Rockfire Games szerint ez több mint egy játék, és valójában egy gyerek szemével akarja bemutatni, hogy milyen játékos és egyben veszélyes a világ, amibe az Anya Vállalat hozza a csecsemőket. Hát, biztos lesz valaki, aki vevő erre is. Ha úgy érzed, hogy Téged megszólított ez, akkor állítólag hamarosan már játszható is lesz a Prologue változata (magyarán demója, csak ettől a szótól állítólag megijednek a játékosok).

Borítókép: Rockfire Games

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár