Lélegzetelállító mérföldkőhöz érkezett a Silent Hill 2 remake

Lélegzetelállító mérföldkőhöz érkezett a Silent Hill 2 remake

Ezzel számtalan vadiúj játékot is maga mögé utasított.

Az elmúlt években jócskán elszaporodtak a különböző remake-ek, melyek régebbi címeket hivatottak új életre kelteni. Mostanra már bőven akkora múltra tekintenek vissza a videójátékok, hogy egyes régi klasszikusok teljesen ismeretlenek lehetnek a fiatalabb generációk számára, valamint technológiailag is csúnyán lemaradtak a jelenlegi szinttől, ami sokakra taszítóan hat. Ezért is hatalmas öröm mindig, mikor egy-egy ilyen legendás játék felújításra kerül, habár a rajongóknak sokszor így is csalódnia kell a végeredményben. Szerencsére a Silent Hill 2 remake ezalól kivétel volt, és mindenkit levett a lábáról.

Alig több mint egy hete, október 8-án jelent meg a Bloober Team által modernizált Silent Hill 2, ami szebb látványvilággal, kameramozgással, és további újdonságokkal kedveskedett az érdeklődőknek – még az eredeti 2001-es játék fejlesztője is ódákat zengett róla. A kezdeti játékosszámból és a visszajelzésekből rögtön kiderült, hogy egy sikertörténetet láthatunk, azonban most egy olyan mérföldkőhöz érkeztünk, melyről feltétlen érdemes megemlékezni, ugyanis 9 nap alatt 1 millió példányban kelt el a remake.

A projekt készítése alatt még mindenki attól tartott, hogy a Bloober Teamnek ez túl nagy falat lehet, azonban a csapat megmutatta, hogy miként is kell felújítani egy klasszikust, ezzel példát állítva mindenki másnak. Mindeközben persze azok a rajongók sem ülnek tétlenül, akik már kipörgették a történetet. Folyamatosan jönnek le a futószalagról a legújabb modok, melyek közül az egyikkel például belső nézetben játszhatunk.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések