Ráadásul az egyik PlayStation exkluzív cím átiratán még dolgoztak is egy időben, de végül úgy döntöttek, hogy inkább nem adják ki PC-re.
Miközben a Microsoft teljes pályás letámadást indított idén és már Forza Horizon 5 kaliberű címeket portol a PlayStation 5-re, úgy fest, hogy a Sonynál picit megtört a lendület. Mármint PC-re még mindig jönnek szépen, sorban az újabb PS5 játékok (pont tegnap futott be a Marvel's Spider-Man 2), azért akadnak kivételek a Sony palettáján, amelyekről elegánsan megfeledkeznek, amikor a konzolok helyett az asztali számítógépeket választó közönségről van szó.
A leghíresebb példája ennek a Bloodborne, amit hamarabb hoztak el modderek egy emulátoron keresztül PC-re, mint a japánok. De nem ez az egyetlen exkluzív cím, ami lehet, hogy hivatalos formában sohasem érkezik meg, hiába várunk rá. Mert mint arra nemrég a Bryank75 nevű IconEra felhasználó rávilágított, a Gran Turismo 7 és a Demon's Souls PC-s kiadása sincs a Sony tervei között jelenleg. Bryank75 egyébként az a bennfentes, aki annak idején a Returnal portjáról először szivárogtatott ki videót, tehát nincs kétségünk afelől, hogy most sem a levegőbe beszél.
De mit is állít pontosan a bennfentes? Nos, egyrészt azt, hogy a Demon's Souls a forrásai szerint „talán sohasem jelenik meg PC-n”, de legalábbis „a jelen generáció alatt” nincs ilyen terve a Sonynak, a FromSoftware-nek vagy a 2020-as felújítást végző Bluepoint Gamesnek. Másrészt azt, hogy a Gran Turismo 7-et majdnem megkaptuk, ám a Polyphony Digital játékának PC-s változatát menet közben elkaszálták. Azt nem tudni, hogy ez mikor, miért, hogyan történt, tehát az sem biztos, hogy komoly energiákat tettek volna a port elkészítésébe. Viszont a tény, hogy dolgoztak rajta és csak ezután engedték el, meglepő fordulatnak hangzik, és remélhetőleg a jövőben kiderül, hogy mi lehetett az oka annak, hogy így alakult.
Borítókép: FromSoftware / Bluepoint Games