A legutóbbi negyedéves pénzügyi beszámoló eseményén az Ubisoft CEO-ja elmondta, hogy milyen terveik vannak, milyen típusú játékokat akarnak készíteni.
Sok minden múlik most az Assassin's Creed Shadowson az Ubisoftnál, hiszen az iparági értesülések szerint a cég önállósága a tétje annak, hogy minél nagyobb siker legyen majd, ha március közepén befut. Ha ez nem sikerül, akkor jó eséllyel a Tencent kezében köt ki a francia kiadó, ami évtizedek óta lényegében családi vállalkozásként működik a Guillemot-testvérek irányítása alatt.
Persze annak ellenére is igyekszik a jövőjét tervezni a cég, hogy ez a potenciális felvásárlás most erősen rányomja a bélyegét a megítélésére. Ezért a legutóbbi negyedéves pénzügyi beszámoló eseményén (amelyről a VGC számolt be) Yves Guillemot, az Ubisoft CEO-ja el is mondta, hogy hogyan látják a következő éveket, hátha jól hat a részvényekre némi pozitivitás (ez egyébként tényleg segített). Igaz, valószínűleg az olvasóink között is lesznek olyanok, akik nem fognak egyetérteni a tervekkel, hiszen természetesen előkerültek a játék mint szolgáltatás címek, amik sorra buktak meg már a tavalyi év során is, legyen szó akár a Skull & Bonesról, akár az XDefiantről.
„Jelentős befektetéseket tettünk, hogy a következő években két vertikálban is több termékünk legyen, a nyílt világú akció-kalandoka és a játék mint szolgáltatás alapú élményekbe. És mi ezeket akarjuk évről évre leszállítani” – mondta Guillemot egy részvényes kérdésére válaszolva.
Az első kategória természetesen az olyan címeket fedi majd, mint az Assassin's Creed franchise, amiből állítólag kismillió epizódot eltervezett már az Ubisoft, vagy a Far Cry 7, amiről az utóbbi hónapokban már némi részlet is kiderült, vagy az Anno 117: Pax Romana. Míg a másik csoportban a két zászlóshajó egyelőre a Rainbow Six Siege és a The Crew Motorfest marad, amelyek a piacon vannak már, de tovább bővülnek.
Ezek mellé nyilván jönnek majd az újabb és újabb tartalmak. Többek között az Assassin's Creed Animus Hubja is kapcsolódik majd a live service elképzeléshez. No meg nem mehetünk el az évek óta tologatott The Division: Resurgence mobiljáték mellett sem, ami állítólag a következő pénzügyi évben landolhat, most már tényleg. Abba viszont már nem akart belemenni Guillemot, hogy milyen további konkrét játék mint szolgáltatás címekben gondolkodnak, ehelyett azt ígérte, hogy májusban fognak ezekről is beszélni bővebben. Ugyanakkor már az is meglepő új információ, hogy nem engedik el ennek a műfajnak a kezét, pedig ahogyan fentebb is írtuk, buktak már rajta egy csomót tavaly. Mondjuk buktak már rajta egy csomót mások is, aztán abból sem tanult látszólag senki a Sonyn kívül.
Az Assassin's Creed Shadows a tervek szerint 2025. március 20-án jelenik meg PlayStation 5-re, Xbox Series X|S-re, PC-re, MacOS-re és iPadOS-re. Míg a pletykák szerint immáron tervben lévő Assassin's Creed Mirage DLC érkezésének lehetséges időpontjáról egyelőre semmit sem tudunk.
Borítókép: Ubisoft