Csakis két játékot várnak jobban a játékosok a The Sims koppintásnak tűnő InZOI-nál – reméljük, hogy nem kell csalódniuk benne.
Napokon belül megjelenik a The Sims talán valaha volt legnagyobb riválisa, az InZOI. A PUBG kiadásáért is felelős Krafton már jó ideje dolgozik rajta, hogy megszorongassa az EA-t az életszimulátorok piacán. És miután a Paradox Interactive visszavonulót fújt ebben a harcban még tavaly nyáron, The Sims 5 meg úgy fest, nem lesz, elég könnyű dolga lehet az InZOI-nak még a brutális gépigénye ellenére is.
A Steamet nézegetve pedig egyértelműbbé vált, hogy mennyire jó esélye van az InZOI-nak felkavarni az állóvízet, hiszen a játékosok nem győzik a kívánságlistájukhoz adni a dél-koreai The Sims koppintást – derült ki a SteamDB statisztikáiból. A játék az elmúlt egy hétben több mint 52 ezer új feliratkozót szerzett a Valve platformján, így összesen 244 ezer fölött jár. Ezen a ponton már csak a Deadlock és az ezer éve várt Hollow Knight: Silksong előzik, amelyeknek még pontos megjelenési dátuma sincs. Tehát például a Mecha BREAKet, a Subnautica 2-t, a Dune: Awakeninget, az Elden Ring Nightreignt és a Borderlands 4-et is könnyedén maga mögé utasította a Krafton.
Az InZOI az aktuális tervek szerint 2025. március 28-án jelenik meg korai hozzáférésben PC-re, majd ezt követően elvileg ellátogat még PlayStation 5-re és PlayStation 5 Próra, valamint Xbox Series X|S-re is később. Bizonyára a kiadás közelsége is sokakat arra sarkallt, hogy a Steamen kívánságlistára tegyék a The Sims klónt, ami várhatóan 40 euróba fog kerülni.
Borítókép: Krafton