21 percen át csodálhatjuk a The Sims közelgő riválisát, az InZOI-t

21 percen át csodálhatjuk a The Sims közelgő riválisát, az InZOI-t

Még közel sem hibátlan a Krafton The Sims riválisnak szánt játéka, az InZOI, de az alapján, amit most láthattunk belőle, még mindig hatalmas a potenciál benne.

A Paradox Interactive bicskája beletört, az EA még látszólag próbálkozik, de nem eléggé, szóval ha új és vagány életszimulátorra vágyunk a 11 éves The Sims 4 helyett, akkor egészen Dél-Koreáig kell mennünk idén. Ugyanis a műfaj kedvelőinek nagy szerencséjére az InZOI-t fejlesztő Krafton beleadott apait, anyait: a hamarosan PC-re korai hozzáférésben érkező játékuk már a bejelentése óta izgalmas projektnek tűnik, az érdeklődést pedig fokozatosan egyre magasabb szintre emelték az elmúlt hónapokban annak ellenére is, hogy amúgy brutális a gépigénye a The Simshez képest, tehát sok rajongó meg sem teheti majd, hogy játszon vele.

De most, hogy ennyire közel van az InZOI rajtja, már nem elég, ha kósza interjúkban mesélnek a fejlesztők róla vagy röpke ízelítő előzetesekkel ráznak le minket. Ezt a Kraftonnál is nagyon jól tudják, ezért végre vágatlan felvételeken is megcsodálhatjuk a programot, miután több tartalomgyártónak és külföldi lapnak is lehetősége volt arra a napokban, hogy tegyen egy próbát az InZOI-jal. Például az amerikai IGN-nek köszönhetően egy egészen hosszú, 21 perces pillantást vethetünk a dél-koreai The Sims klónként induló címre. A lap munkatársai igyekeztek megmutatni mindent, ami csak belefért az idejükbe, ám még így is csak a felszínt kapargatták, ami alighanem jó jel. De nézzétek meg Ti magatok is, hogy mit tett le az asztalra a Krafton:

A rengeteg pozitívum ellenére nem mehetünk el a kisebb-nagyobb hibák mellett sem. A játék látványa a The Simshez képest inkább a realizmus felé hajlik, ám épp ezért néha bizarr módon mesterkéltnek tűnik, miközben egészen közeli tárgyak is túl későn töltenek be, a rengeteg épület ellenére pedig alig járkál valaki a köztereken. Említhetnénk még, hogy a karakterek hangjától néha a hideg kirázott minket a videó nézése közben, mert annyira magasak voltak. De ennél talán fontosabb, hogy vannak nagyon vicces bakik is, például amikor az egyik karakter a kanapé és a fal közé sétál, mert az a legrövidebb út egy növény öntözéséhez (2:54 körül a videóban), vagy amikor egy napszemüveg szabályosan táncol egy másik karakter arcán (13:05 körül). Remélhetőleg ezek a problémák csak azért vannak jelen az InZOI-ban, mert egyelőre korai hozzáférésben lesz elérhető, tehát bőven fejlesztés alatt áll.

Az InZOI az aktuális tervek szerint 2025. március 28-án jelenik meg korai hozzáférésben PC-re. A konzolos kiadások debütálásáról egyelőre nincsenek pontosabb információink, csupán annyit tudni, hogy elvileg ellátogat még a játék PlayStation 5-re és PlayStation 5 Próra, valamint Xbox Series X|S-re is a jövőben.

Borítókép: Krafton

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Így fest a játék, ha keresztezik a Clair Obscur-t az Elden Ringgel

Az Év Játéka díjakról sokan hajlamosak úgy beszélni, mintha decemberben egyszer csak kiosztanának egy trófeát, aztán mindenki menne haza. A valóságban a GOTY-szezon egy hónapokon át tartó lavina, mivel kisebb portálok, nagy médiumok, szakmai szervezetek és közösségek folyamatosan adják át az elismeréseket, sokszor még a következő év elején is.

Gaming - Februárban jön az anti-rasszista játék, amiben egy tolvajbandát irányítasz

A diplomácia kudarcot vallott, így Johannesburg árnyai közül egy különös csapat indul útnak, hogy visszaszerezze azt, amit a történelem ellopott Afrikától. A jövő múzeumaiban nem csak a riasztók jelentik a veszélyt, hanem a múlt súlya is, ahol egy pedáns nagymama és a parkour-művész az egyetlen esély a kulturális igazságszolgáltatásra.

Gaming - Nem lesz 100 fős káosz? Ennyi játékos fér el egy GTA 6 Online lobbyban!

A horizonton felsejlő új világ határai szűkebbek lehetnek, mint azt a rajongók remélték, és a jövő online csataterein is a múlt korlátai köszönhetnek vissza. Hiába a generációváltás ígérete, a bírósági akták mélyén rejtőző titkok szerint a Rockstar nem a tömegekben, hanem a már jól ismert megoldásban látja az online móka zálogát a GTA 6 esetében is.

Gaming - A Blizzard egyik legnagyobb neve is a The Witcher 4-en dolgozik mostantól

A CD Projekt Red nem bíz semmit a véletlenre, hiszen a Blizzard egykori lángelméjével erősítették meg soraikat, hogy a következő Witcher-játék is biztosan fülbemászó legyen. Miközben egy igazi „all-star” csapat formálódik a háttérben, a stúdió gőzerővel készül a sötét fantáziavilág visszatérésére, mi pedig már most hegyezhetjük a fülünket.

Közvetítések