Miközben az esportipar egyre inkább függővé válik a végtelen szaúdi pénztől, két probléma is felmerült: a szúadiakat egyre jobban érdeklik a videójátékok maguk, és a végtelen pénz is fogyóban van látszólag.
A globális esport piacának koncentrációja nem ma, még csak nem is tegnap kezdődött. Az viszont jól látszik, hogy a különböző próbálkozások közül a Szaúd-Arábia által 2022. óta menedzselt megoldás tűnik eddig a legerősebbnek, legjelentősebbnek eddig. Persze ebben kulcs szerepet játszik az is, hogy a PIF nevű vagyonkezelőjük pénzével kevesen vetekednek a világon, és hogy az ország nem éppen demokratikus vagy humanitárius beállítottságú vezetése is hallott általánosban a kenyeret és cirkuszt kifejezésről, amikor a Római Birodalom történetéhez értek. 2025. azonban egyfajta profilváltásnak is betudható a részükről, mert amíg az elmúlt években tényleg minden arról szólt a szaúdiaknál, hogy miképp fogják meglovagolni az esport népszerűségét, kulturális jelentőségét a belpolitikai és -gazdasági céljaik megvalósítása érdekében, addig idén egyre inkább a videójáték-ipar kapta az ezért járó rivaldafényt tőlük, sőt még odáig is eljutottunk, hogy nemet mondtak egy potenciális pénzszórási lehetőségre, amit ők kezdeményeztek tavaly!
Egy átlagos évben nem vennénk be a következő a trendeket a nagy, évvégi esport üzleti összefoglalónkba, és ez sokat elárul arról önmagában is, hogy milyen helyzet van ma ezen a piacon. Mert ha tetszik, ha nem, az esport jövőjével kapcsolatban a két legfontosabb dolog, ami 2025-ben történt:
- a teljesen nevetséges és dugába dőlt próbálkozás egy esportos olimpia szervezése kapcsán,
- valamint az EA, egy esport szempontjából nem túl jelentékeny kiadó 55 milliárd dolláros felvásárlása.
Ez a két lépés egyértelművé tette, hogy a szaúdiak a továbbiakban nem hajlandóak kritika nélkül önteni a pénzt erre a nekünk kedves tevékenységre. Különösképp nem abban a reményben, hogy ezzel majd elkerülhetnek egy arab tavaszhoz hasonló lázadást otthon 5-10 év múlva, amikor a rendkívüli tempóval gyarapodó, fiatal, elnyugatiasodó nép rájön majd, hogy többségben van és borzasztó módon kihasználják, elnyomják őt. De ha ezt még félre is tesszük, gazdasági szempontból sem tűnt annyira ésszerűnek az, hogy közel egy évtizedre a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz láncolja magát a szaúdi állam egy olyan rendezvénnyel, ami esetében még csak azt sem lehet garantálni, hogy a legnépszerűbb esport játékokat játszhatják rajta.
Ezzel szemben nézzünk rá a felvásárlás alatt álló EA-re: egy régóta tőzsdén jegyzett cégről van szó, aminél tökéletesen megbecsülhető, hogy évről évre milyen pénzek jönnek, mennek benne, és az olyan címek hátán, mint a Battlefield 6, még képes pénzt is hozni a konyhára, nem csak vinni azt. Szerintem nem kell túlmagyarázni, hogy a kettő közül miért az EA a jobb választás, ha a cél az ország vagyonának fialtatása. Ráadásul, ha őszinték akarunk lenni, munkahelyteremtés szempontjából is köröket ver egy videójátékos stúdió bármilyen esportos vállalkozásra. Ez pedig nagyon is fontos tényező ám, amikor egyre inkább arról hallani (például a New York Timesból), hogy a PIF-nek likviditási problémái vannak, amelyeket úgy tudnak csak rendezni, ha más buta gigaprojektekből veszik el a pénzt.
De hogy ne csak a szaúdiakról legyen szó, amikor a globális esport üzlet helyzetét próbáljuk gyorsan áttekinteni, nézzük meg azt is, hogy mi történik rajtuk kívül a világban! Egyrészt friss hír, de a nagy és csúnya szakítást követően már talált is magának új bepalizható partnert a NOB az esport olimpiájához, hát nem fantasztikus?
Másrészt, a Valve például továbbra is igyekszik versenybe hozni a többi rendezvényszervezőt, aminek nem Mohamed bin Szalmán a tulajdonosa: idén visszatért a PGL mellett a StarLadder is a porondra. Utóbbi hat év után először még Majort is rendezhetett, ráadásul pont Budapesten, ami nagyon király élmény volt mindamellett, hogy egészségesebbé is teszi az ökoszisztémánkat, no meg segíthet a jövőben idehozni világversenyeket. De ne menjünk el a halottak mellett sem, ugyanis egyeseknél a Bevezetés a közgazdaságtanba című kurzus kihagyása ahhoz vezetett, hogy az egyesült arab emírségekbeli YaLLa, valamint a mongol MESA is pácba kerültek. Vagy így néz ki, ha van egy kis verseny is a piacon, ki tudja?!
Mindenki más viszont vagy Kína, vagy Szaúd-Arábia kegyeit keresi továbbra is, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. Ha felhoztuk az EA-t, akkor nyugodtan mellé tehettük volna az Ubisoft feldarabolását is a Tencenttel. Tudjátok mit, ide is tesszük a végére, mert ha ezt a sztorit cikkről cikkre visszaolvassátok, kelleni fog a bejgli:
Borítókép: Esports World Cup Fundation