A DOOM: The Dark Ages Revelations nevű kiegészítője rengeteg elismerést kapott, ám mint azóta kiderült, voltak napok, amikor 17 óránál is többet dolgoztak rajta a fejlesztők.
Nemcsak a DOOM: The Dark Ages címében szerepel a sötétség, hanem az egykori id Software dolgozók szívében is, akik a saját mentális egészségüket kockáztatva raktak össze rövid idő alatt olyan zseniális DLC-ket, mint amilyen a Revelations is lett, csak azért, hogy aztán egy leépítés rossz végén találják magukat. Röviden így foglalhatnánk össze azt a történetet, amit az Insider Gaming egy egykori id Software-es fejlesztővel, Andrew Willisszel készült interjúra alapozva írt meg ma.
A lap néhány karcosabb idézetet emelt ki az exkluzív beszélgetésből, de már ezek is igen hajmeresztőek. Például arról beszélt Willis, hogy a Revelations nagy része lényegében a megjelenés előtti 3-4 hónapban készült el, és ennek a felében legalább 12 órás munkanapokat kellett tartson a csapat, míg ő maga producerként volt, hogy 17 óránál is többet húzott le egyhuzamban a stúdióban. Willis hozzátette, hogy a cég nem rendelt el kötelező túlórázást, és a döntés pontos menetére már nem emlékszik. Tehát lényegében azt állítja, hogy a fejlesztők maguk látták be, hogy másképp tarthatatlan a határidő, ezért 60 órás munkaheteket kellett tervezni. És ha véletlen 80 órás lett belőlük, akkor ezt kellett megugrani.
Willisék stratégiája annyiból bejött, hogy a DOOM: The Dark Ages után a Revelations még nagyobb sikert aratott szakmai körökben, mint az alapkiadás. Amire viszont nem igen számíthattak, hogy a Microsoft – azon belül is az Xbox új vezetése – hatalmas leépítésekbe kezd a stúdióknál. Az id Software egykori munkatársa szerint egy nappal a kiegészítő megjelenése előtt tudták meg, hogy távozniuk kell, tehát esélyük sem volt arra, hogy egy jó fogadtatással elkerüljék a sorsukat.
„Megannyi energiát és időt teszel bele az életedből, egy rakás dolgot feláldozol azért, hogy valamit letegyél az asztalra, és aztán egy nappal előtte kirúgnak” – foglalta össze az időszakot Andrew Willis.
Borítókép: id Software
Ezeket olvastad már?