A karakter nagyon erősen nyitott, és félelmetes népszerűségi és győzelmi aránnyal rendelkezik.
Blizzard Hírek
A hőskinézet csak limitált ideig lesz megvásárolható, és a befolyó összegből a Blizzard egy mellrák kutató szervezetet támogat majd.
Első körben a játékosbázis nem feltétlenül találta el jól, milyen lapok lesznek majd meghatározóak a kiegészítő megjelenése után.
Több évnyi munka mindössze 2 percbe sűrítve: nagyon látványos lett Gibraltar felépülése.
Összeszedtük az előnyöket és hátrányokat, hogy megérné-e a sebzésünk és életünk mellett a szintünket is "összenyomni" a következő kiegészítővel.
A csapat immár kétszeres győztesnek mondhatja magát, ráadásul a szezonvégi rájátszásban is fix helyük lesz már.
Reaperrel akarsz darálni és kemény zenére vágysz, vagy most lightosabb Mercy féle dúdolósabb számokat hallgatnál? Akkor irány a mood.gg!
Az aktuális meta paklik mellett vannak még bőven Legend képes összeállítások is.
A középiskolás Lucy kreatív módját választotta annak, hogy elhívja kiszemeltjét a végzősök báljára.