Nagyon úgy néz ki, hogy a StarSeries i-League lesz az egyik legjobb PUBG verseny idáig.
Hírek
A tegnap felbukkant bugok miatt tegnap óta nem megy a ranked játék, most megérkezett a fix és még egy kis ajándékot is kapunk fájdalomdíjként.
Kai'sa már biztosan érkezik a jövő heti patch során, de mivel még csak PBE-n próbálhatták ki a szerencsések, nem mindenki tudja, hogy majd mit érdemes venni rá.
Végül hat csapat élte túl a csoportköröket, ebből négy ma megküzd egymással az elődöntős helyekért.
Mostanában mindenki a tankokkal foglalkozik, de akad még egy gond a játékon belül, ami kevésbé szúrhat szemet. Továbbra is erősek a pajzsot és gyógyítást nyújtó karakterek.
Kicsit sem volt elégedett az értékeivel a Manchester United támadója.
Olyan statokkal, hogy azt a világ legjobbjai is megirigyelnék.
A létra tetején csak átrendeződés volt, viszont a feltörekvő paklik rendesen megmozdultak. Viszont még mindig nagy a tömörülés a legjobbak között.
Azt talán még korai kijelenteni, hogy a tankdzsungelek halottak lennének, de az biztos, hogy visszább fognak esni és talán idővel más veszi át a helyüket.