Nemrégiben szemet gyönyörködtető újradolgozáson akadt meg a tekintetünk, –de nem örülhettünk sokáig.
Hírek
Lehet, hogy nagy a baj, de az is lehet, hogy tényleg simliskedett a Newbee tulajdonosa az elmúlt években, –és most ráfázott.
A csapatok már régóta nem ordibálnak át a másiknak, de a BiG - Mouz ezúttal kivétel volt.
Hihetetlen, de még 2018-ban is megtörténhet, hogy nem fizetnek ki egy munkáért. Ha ez többször is megismétlődik, akkor az iparággal valami tényleg nincs rendben.
Egy majd tízéves nyomozást nyitottak meg újra, és bizony a portugál sztárnak van veszíteni valója.
A Távol Kelet mostanában sokat zúgolódik: mindig van valamilyen ügy, mely nem hagyja nyugodni a közösséget.
Belekerült egy olyan befejezés is a játékba, aminek nem kellett volna ott lennie; első nap után javították is.
Az előzetes információk alapján nem kevés pénzről volt szó és valószínűleg, –ha igaz a dolog–, akkor nem is kereshettek rosszul a felek.
Kalandjátékok; ha ezt a szót mondom biztos eszetekbe jut a Teltale, –ami arra kényszerült, hogy lehúzza a rolót.