A Team Liquid játékosai egy ranked meccsből léptek ki hirtelen, mivel mérkőzésük volt a King-Zone DragonX ellen a színpadon; így viszont három játékossal szúrtak ki legalább.
E-sport Hírek
A szabályt már réges-régen be kellett volna vezetni, de valószínűleg a tulajdonosok megtudják oldani a helyzetet.
A Valve által megszellőztetett információk szerint gyorsan közeledik az Artifact megjelenése, ugyanis 2018 év végén már bárki nyüstölheti majd az új kártyajátékukat.
Lackey, Dark Pact és Crystal Core. Kibler elmondta, hogy min és mit változtatna ha ő lenne a döntéshozó pozícióban. A vélemény nagyjából tükrözi a közhangulatot, de voltak érdekes meglátásai.
Ha a hétvége során sikerült megszerezni magadnak az új common kártyát, akkor mutatunk neked vele egy paklit, amit megéri összerakni!
Szerencsétlent ezen a ponton egyszerűbb lenne a nulláról felépíteni, mint kijavítani az összes jelenlegi hibáját. Ötlet is érkezett egy új Mordekaiserre, -ráadásul nem is akármilyen!
Nem mondanánk újat azzal, hogy egy újabb nemzetközi tornán ismét nem a nyugatiak dominálnak, -azzal viszont annál inkább, hogy a torna kedvence jelenleg nem egy koreai, vagy kínai csapat!
GTR kihívta TACO-t, aki elfogadta az 1v1-et; így Dallasban egy jótékonysági párharcot is láthatunk.
A Riot háza táján tegnap este nagyon sok minden nem stimmelt a kliens körül; össze is omlott az egész. Aki nagy nehezen be tudott lépni, az sem rankedezhetett.