Ma végre megtudhattuk, melyik két csapat jut be először a VB csoportkörébe!
E-sport Hírek
Most kerül pótlásra a GODSENT és a mouz elmaradt pályája, ezért korábban indul a mai nap!
A Misfits Svéd sztárjának legjobb pillanataiból most profi videó készült.
Több évvel ezelőtt az egyik All-Staron lehetett látni egy különleges játékmódot, ahol 1 v 1-ezni lehetett. A sok kérés ellenére ez nem volt elérhető számunkra, de ez hamarosan változhat.
A WESA vésztranszfereket engedélyezett a szervezetnek, miután az 3 játékosát is elvesztette, és képtelenné vált a liga folytatására.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy AP Master Yi, akit szinte mindenki utált, ha épp nem vele játszott. Hogyan és miként is működött, illetve mivel vívta ki a közutálatot?
Hiába hívták meg a HellRaiserst, így sem sikerült a kvalifikáció a World Cyber Arena 2017-es versenyére.
Kha'Zix és a dzsungelesek buffokat kapnak, tárgyak változnak és megjelenik új tárgyként a Stopwatch is, valamint kipróbálásra bekerültek az új rúnák is.
Tegnap kijött a 7.19 igencsak vaskos patch-e, melyben számos változás várt Jannára is. Bár a pajzsát nerfelték, mindenhol máshol erősítették. Soknak bizonyult a kompenzáció, így visszavettek pár dologból.