Január 20-án indul az NA LCS, mi pedig az EU-hoz hasonlóan itt is összegezzük, hogy pontosan kikből is fognak majd állni a csapatok.
League of Legends Hírek
Pár alapvető dolog, amit néhányan nem mindig tartanak túlságosan egyértelműnek.
Viszonylag sok változás várható, többek közt Zoe és Ezreal nerf is, ha minden a terv szerint halad. Viszont javul AP dzsungelesek sorsa, és még Viktor buff is van a láthatáron!
A Hegymély lángja majdnem négy évig parázslott, mielőtt bekerült volna a játékba.
Selfie-t későn engedte el a Cloud9, így esélye sem volt csapatot találni, a játékos érdekképviselet semmit nem tett az érdekében, pedig ez lett volna az első próbatételük.
Madlife tavasszal biztosan szögre akasztja az egerét. Nyáron visszatérne, de egyelőre kérdéses, hogy pontosan hova.
Mit számít a Világbajnokság akkor, ha édes állatokat is nézegethet az ember helyette? Na ugye!
Az újévi fogadalmak csak úgy röpködnek az év elején, nemrégiben titeket is megkérdeztünk, hogy miket fogadtok meg. A jóból természetesen a Riot Games sem maradhatott ki, ők kicsit összetettebben foglalták össze azokat.
Több, mint 600 nap után döntött úgy a Riot, hogy adnak még egy lehetőséget neki, annak ellenére, hogy személyre szóló tiltása volt a játékon belül. Ez volt a helyes döntés?