Végre eljött az idő, amikor Urgot és Evelynn elindultak azon az úton, melyen végre sikeres hősök lehetnek az Idézők Szurdokában.
League of Legends Hírek
Zoe névre keresztelték a bubis lányt, akit alig néhány perce mutattak be először a LoL koncertje alatt!
Leona alapvetően egy támogató karakter, de ez nem jelenti azt, hogy ne próbálhatnánk vele szerencsét akár más ösvényeken is. Megmutatjuk, hogy hol mire érdemes vele figyelni.
A cikkben összeválogattunk számos hőst, melyek a jelenlegi metában megállják a helyüket, ezáltal könnyebben juthatunk velük LP-hez, mint társaikkal a rangsorolt mérkőzéseken.
Nincs annál idegesítőbb, mint amikor önhibánkon kívül veszítünk LP-t. Nem, most nem a rossz csapatra, trollokra vagy feederekre gondolok, hanem a kliens hibáira.
Eljött az átigazolási időszak, így már azt is tudjuk, hogy kinek kéne új szervezet után nézni.
Az új rúnák között is lesz egy olyan, amit a Riot elfelejtett balanszolni. Meg is mutatjuk nektek, hogyan működik!
Megnéztük mind a két játék legjobb csapatainak az átlagéletkorát, majd összehasonlítottuk őket. Egészen megdöbbentő eredményt kaptunk.
Miután kiestek a VB-n, a svéd lövész kemény SoloQ-zásba kezdett, aminek aztán 11 nap alatt meg is lett az eredménye.