Végre visszatértünk kicsit a normális kerékvágásba és nem egy kisebb regénnyel ér fel a mostani frissítés. Hősök terén ettől függetlenül lesz újdonság bőven.
Riot Games Hírek
Tegnap már írtunk a Nexus Blitz módról, ahol szó volt egy esetleges Battle Royale módról. Most már videó is készült róla, amit Vandiril mutatott be.
Aurelion Sol végre megkapta ami jár, de nem ő az egyetlen hős, aki gazdagodik skinnel: itt van még Braum, Lulu, Xin, és Ashe is!
Faker lassan hetek óta nem lépett pályára. Eddig lojális volt éveken át az SKT mellett, de mennyire van értelme, ha nem is játszatják?
Egy jól elhelyezett ward életeket, sőt akár meccseket is menthet, nem árt odafigyelni tehát, hogy mikor és hova rakjuk őket.
Piglet nevét nem kell bemutatni, világbajnoki címmel és hosszú évek tapasztalatával rendelkezik, csoda, hogy eddig nem tartottak rá igényt.
A fejlesztői napló keretein belül megismerhettük a kísérleti módot, és annak első alanyát, a Nexus Blitzt!
Amikor kapunk egy új karaktert, vagy egy frissítést, eleinte nehéz rájönni minden egyes apróságra. A Riot azonban most megkönnyítette a dolgunkat.
Ritka ikonok válnak újra elérhetővé a kliensen belül; érdemes rájuk most lecsapni, mert ki tudja, mikor térnek vissza.