Tegnap este végre valahára lejátszotta a Virtus.pro és az SK Gaming a várva várt futball meccsét, és jó volt!
Keresés
Amióta bejött az új sárkány rendszer az Idézők Szurdokába, azóta gyakran felmerül a játékosokban a kérdés egy-egy szoros meccs során, hogy a Baront vagy az Ősi sárkányt érdemesebb leszedni.
Itt a hétfői HLTV világranglista, ahol hónapok óta először javítottak jelentősen a nindzsák!
A kiugró eredmény mellett, további két játékos is nagyszerűen szerepelt.
Bonyolult egyenletek és matematikai modellek alkalmazása után, most kiderül, hogy az Overwatch-ból mi lehetséges.
Ki volt a legjobb játékos? Melyik csapat nyújtotta a legtöbbet? Ezekre a kérdésekre is választ adunk az ESL ONE Kölnnel kapcsolatban!
Szegény Yellowstar-ra rájár a rúd. Hiába a több éves tapasztalat, a rengeteg bizalom és persze pénz, na meg az átigazolások, a csapat egyszerűen nem tudta megállni a helyét a profik között.
A vétó egy fontos része a meccsnek, hiszen itt dől(nek) el a pálya(k). Most ennek a folyamatát változtatták meg mindössze öt nappal a Major előtt.