A csoportkört könnyedén teljesítettük, az EA szerverek pedig megkönyörültek, reggel 7 helyett este lépünk pályára.
Nincs találat a megadott tag-re!
Hírek
A Dignitas elleni győzelem is meglepő volt és a CLG ellen is egész jól tartotta magát a FlyQuest. Sajnos a győzelemre ez nem volt elég, de WildTurtle csillogott.
Ma este zajlanak az első hét utolsó összecsapásai!
A G2 elleni meccs első körében lőtt 5 hs-t S1mple, ezzel egyedül levédve az egész támadást.
Disguised Toast számára ismét szerencsét hozott Yogg-Saron, az RNG ősi istene.
Jövőre teljesen megszűnik az IP, ennek a helyét a már most is használt kék esszencia fogja váltani. Szerencsére nem csak hőst, de skint is vehetünk majd belőle!
7 évig küzdött azért, hogy végre megvalósítsa álmát, de ezek után hova tovább?
Érdekes koncepcióval állt elő a betway esports, profi játékosokat kérdeztek, hogy ki az, akin nem lepődnének meg egy VAC ban után.
Hiába az erős kezdés, majd a későbbi visszatérés, ezúttal kevés volt az UOL, hogy megállítsa az H2k-t. Pedig az az első meccs, szemet gyönyörködtetően szép volt.