Mesterséges intelligencia győzte le a Na'Vi játékosát!

Mesterséges intelligencia győzte le a Na'Vi játékosát!

A legnagyobb kaliberű DotA versenyen került sor az összecsapásra.

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődését bizonyítja, hogy már több játékban/sportban, például sakkban vagy Go-ban le tudták győzni az embert. A mesterséges intelligencia most egy újabb mérföldkőhöz ért, hiszen már a videojátékokon belül is győzedelmeskedni tudott. Elon Musk fejlesztését a TI7 alatt engedték össze egy 1v1-re a Na'Vi sztárjával, Danil "Dendi" Ishutinnal, aki egyébként is híres individuális képességeiről. Az AI-t kb. 1 milliárd dollárból fejlesztette a Tesla atyja, és mindjárt az első meccsen megmutatta, hogy van benne kurázsi, ugyanis 5 perc alatt legyőzte a Dendit egy 2 gyilkosságig tartó párharcban. Aztán a második meccsen, miután a BOT megszerezte az első gyilkosságot, Dendi nemes egyszerűséggel feladta, a harmadik meccsre pedig ki sem állt.

A mérkőzést itt tudjátok megnézni, nagyon érdekes látni, hogyan játszik egy gép egy profi játékos ellen:

Érdekes jövő áll előttünk, ha elképzeljük, hogy a mostaninál sokkal értelmesebb, mesterséges intelligenciával felszerelt gépek ellen fogunk majd gyakorolni.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések